
Fotó: Erdély Bálint Előd
Több helyszínen színes programkavalkáddal várja vendégeit a megújult Udvarhely Napok csütörtöktől vasárnapig – derült ki a szervezők által tartott keddi sajtótájékoztatón.
2022. június 21., 15:082022. június 21., 15:08
Két év kihagyás után tér vissza az Udvarhely Napok rendezvénysorozat, megújulva, hiszen a szervezők idén tematikus programokat és helyszíneket is beiktattak.
„Reméljük, hosszú időre fix időpontot választottunk: a székelyudvarhelyi vallási felekezetek kiegyezésének dátumához igazodva minden évben június 26-a köré szeretnénk építeni a rendezvényt” – mondta el Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Mint kiderült, az idei évben a fő szervezési feladatok a Művelődési Háznak és a városháza rendezvényszervezési irodájának jutottak, az infrastrukturális feladatok jelentős részét pedig a polgármesteri hivatal műszaki igazgatósága látja el. A rendezvénysorozathoz ugyanakkor a város minden főbb kulturális intézménye csatlakozott.

Fontos helytörténeti eseményhez kapcsolják az udvarhelyi városünnepet, amely ezentúl állandó dátuma lesz a rendezvénynek. Fő helyszín továbbra is a városi park, de lesznek programok többek között a József Attila utcában, a Bethlen-negyedi parkban is.
Idén a városi park, a minifocipálya, a sportcsarnok, a városi strand, a városháza udvara, a József Attila utca, a múzeum udvara, a Bethlen negyedi park és az inkubátorház is helyszíne a városnapoknak.
A zene évének jegyében az idei városnapokon a koncertek fognak dominálni – fellépési lehetőséget biztosítanak a helyi zenekaroknak is –,
Emellett számos más lehetőséggel is kecsegtetik a résztvevőket a szervezők: hangsúlyos szerepet kapnak például a népművészeti programok, de lesznek szabadtéri filmvetítések, különböző kiállítások, előadások és a gyerekek számára ügyességi játékok is.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A rendezvény programja teljes egészében megtalálható a FestivApp nevű alkalmazáson, amelyet okostelefonokra lehet letölteni, majd ezen keresztül kiválóan lehet követni az aktuális programokat. Emellett az esemény Facebook-oldalán is naprakész információkat kaphatnak az érdeklődők.
Mivel erre a hétvégére esik a Múzeumok Éjszakája és az új időpont apropóján megálmodott Egyház és társadalom címet viselő szakmai konferencia is, a Haáz Rezső Múzeumnak is oroszlánrész jutott a szervezésből.
„Az egynapos konferencia azt a fajta vallási megbékélést hivatott körbe járni, ami a székelyudvarhelyi katolikus és református egyházközösség között megvalósult 1633. június 26-án. Ez akár egy szimbolikus küldetés is lehetne, hiszen
– osztotta meg gondolatait Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A Hargita Business Center (HBC) is áttette az éves konferenciáját a városnapok dátumára, amelyre a helyek már a kezdeti fázisban beteltek. „Mintegy százhúszan leszünk, számos marosvásárhelyi, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és kolozsvári résztvevővel. Örülünk annak, hogy nemcsak helyi vállalkozókat és vállalkozó kedvűeket tudtunk megszólítani, hanem egy kicsit a belföldi turizmust is elő tudtuk segíteni” – mondta Szakács-Paál István, a HBC igazgatója.
A városnapok idején a könyvtár is szabadtérre költözik. „A könyvtárban mi jellemzően zárt körülmények között vagyunk, és
Ezért igyekszünk olyan eszközöket és foglalkozásokat tartani, amelyek normális esetben csak azoknak elérhetők, akik bejönnek a könyvtárépületbe” – fejtette ki Szőcs Endre könyvtárigazgató.
Idén a Tomcsa Sándor Színház csak mérsékelten tud jelen lenni, ugyanis június 25-én a kisvárdai színházfesztiválra hivatalosak, ahol a Száll a kakukk fészkére című előadásuk nyitja meg a rendezvényt. „Mi most inkább körbevesszük az Udvarhely Napokat színházzal, hiszen előtte és utána is lesznek előadások” – fejtette ki Nagy Pál színházigazgató, hozzátéve, hogy csütörtökön előadják az Öreg Király hagyatéka című népszerű bábelőadást.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
1 hozzászólás