
Fotó: Gecse Noémi
A fogyasztóvédelmi panaszok harmadát a turisztikai szolgáltatókra vonatkozó reklamációk teszik ki Hargita megyében. Panziókra, online foglalt szálláshelyekre és vendéglőkre egyaránt vannak panaszok.
2024. augusztus 14., 19:582024. augusztus 14., 19:58
Megnőtt az elmúlt időszakban a turisztikai szolgáltatókra vonatkozó panaszok száma Hargita megyében, a fogyasztóvédelmi felügyelőség adatai szerint a reklamációk mintegy harmada ilyen jellegű. Ez a trend nem állandó, a nyári időszakban nő meg a hasonló panaszok száma.
Amint arról Laurențiu Moldovan, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője tájékoztatta a Székelyhont,
„Elég baj, hogy ennyi van” – jegyezte meg, ugyanakkor azt is elmondta, hogy
Ez közvetve azt is jelzi, hogy látogatottak a Hargita megyei vendáglátóhelyek. „Ugye, most, a vakációban utaznak sokan, ez most a trend” – magyarázta a vendéglátó egységekre vonatkozó panaszok arányának növekedésének okát Laurențiu Moldovan.
Vannak olyanok is, akik szerint nem minden felelt meg a vonatkozó előírásoknak, de akadt olyan is, aki azt nehezményezte, hogy többletköltség kifizetésére kényszerült olyasmiért, ami az alapszolgáltatás része kellene legyen: például a törülközőért külön kellett fizessen.
Fotó: Pixabay
A fogyasztóvédelemhez forduló vendégeknek csak egy része érkezett más megyékből, ugyanis előfordulnak olyan esetek is, hogy például
– válaszolta kérdésünkre a hatóság megyei vezetője.
A turisztikai szolgáltatók elleni reklamációk számától elmarad, de viszonylag sok az áramszolgáltató vállalat elleni fogyasztóvédelmi panaszok száma is.
– tudtuk meg Laurențiu Moldovantól.
Viszonylag sok panaszt kap a megyei fogyasztóvédelem a futárszolgálatokra is, a reklamációk maradék hányadát pedig a távközlési szolgáltatók, bankok, vízszolgáltató cégek és más gazdasági egységek elleni bejelentések teszik ki – tájékoztatott a szakhatóság megyei vezetője.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
1 hozzászólás