
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kiállították a Heuréka 5.0 projektjeit a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár és a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ termeiben csütörtök délután. A kiállítás érdekessége, hogy az odalátogatók is kipróbálhatták az okos eszközöket, a VR-szemüvegeket, különös készülékeken zenélhettek, néhány diák műanyagból készített ruháit is megmutatták, sőt még az is kiderült, hogyan lehet csemegeuborkával felkapcsolni egy kis égőt.
2022. május 05., 22:032022. május 05., 22:03
2022. május 05., 22:052022. május 05., 22:05
Összesen kilenc projektet mutattak be a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) által megrendezett Heuréka 5.0 elnevezésű program keretein belül csütörtök délután. Nagy-Molnár Tamara programfelelős elmondása szerint szeptemberben
vezetőik pedig tanáraik vagy a témában jártas személyek voltak, akik a tervezésben, kivitelezésben, valamint a kiállításban is segítették a diákokat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A projektet közel harminc székelyudvarhelyi vállalkozás, illetve a Román-Amerikai Alapítvány (RAF) támogatta, így
Hozzátette, „ezek nem egyéni projektek, hanem több ember csatlakozik, és általában ezek a projektek tovább élnek, tehát fél év után nem záródnak le, az eszközöket tovább használják a diákok, fejlődnek, tanulnak velük”.
A kiállításon például megismerkedhettünk textilszakos diákok műanyag-felhasználásával megalkotott ruhadarabjaival és kiegészítőivel. „A tanárnőnk hívta fel a figyelmünket a projektre és kérdezte, hogy lenne-e kedvünk újrahasznosítani. Mindegyikünknek volt ötlete, igazából az egész csapatot érdekli az újrahasznosítás, így elkezdtünk gondolkodni, aztán megvalósítani.
– avatott be a részletekbe a csapat három tagja.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A bemutatón az okos tábla adta lehetőségeket is ismertették, valamint a föld rejtette kincsek felkutatásáról is meséltek. A könyvtár termeiben okosabbnál okosabb eszközökkel kísérletezhettek a látogatók: a VR-szemüvegek képi világa, a virtuális tartalmak készítésére alkalmas 3D-s programok és a zenélés új dimenziója is feltárult az érdeklődők előtt. A fizika szerelmesei pedig megmutatták, hogyan lehet felkapcsolni egy kis égőt csemegeuborkával, de elámultunk, amikor bemutatták, hogyan lángolhatnak a buborékok.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Aki lemaradt az eseményről, az a könyvtárban kiállított audiovizuális eszközöket előzetes egyeztetést követően próbálhatja ki.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!