
Fotó: Pinti Attila
Nem sikerült a visszatérés Albert Tibornak, Tusnádfürdő egykori polgármesterének, a négy évvel ezelőtt őt legyőző Butyka Zsolt lesz továbbra is Tusnádfürdő polgármestere.
2024. június 10., 01:152024. június 10., 01:15
A fürdővárosban leadott 850 szavazatból 586-ot Butyka Zsolt, függetlenként induló polgármesterjelölt kapott, míg kihívója, az MPE színekben induló Albert Tiborra 264-en szavaztak.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
El kell távolítani a Facebookról azt a kampányvideót, amelyiken az USR bukaresti időközi főpolgármester-választáson induló jelöltje, Cătălin Drulă Nicușor Dan államfő társaságában jelenik meg – döntötte el csütörtökön a bukaresti Városi Választási Iroda.
A kedvezőtlen körülmények miatt le kellett állítani a brit túrázó utáni kutatást a Bucsecs-hegységben. A hatóságok hangsúlyozzák: nem adták fel az ügyet, a keresés csak ideiglenesen szünetel.
Ünnepi vásár kezdődik december 5-én Sepsiszentgyörgyön: a kézműves termékek kavalkádja mellett menhelyi kutyákkal lehet ismerkedni, de érkezni fognak a motoros Mikulás-segédek és meggyújtják a karácsonyfa fényeit is. Mutatjuk a programot.
Meglepően enyhén indult a reggel Székelyföld- és országszerte 2025. december 5-én. Noha hajnalban néhol fagypontközeli értékek voltak, reggel 7–8 órára már olyan enyhe idő volt, hogy jogosan kérdezhettük: milyen évszakban vagyunk?
A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek 2026 áprilisáig – jelentette ki csütörtök este Oana Țoiu külügyminiszter.
Forgalmi korlátozásokra kell számítani pénteken Marosvásárhelyen a karácsonyi vásár megnyitója miatt.
Tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány a Jogosítvány a jövőhöz nevű jótékonysági programját, amelynek kedvezményezettjei olyan fiatalok, akik támogatásra szorulnak a jogosítvány megszerzéséhez.
Nicușor Dan államelnök visszaküldte csütörtökön a parlamentnek megfontolásra a szélsőségesség elleni küzdelemről szóló törvényt, mivel meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a „feszültségek felerősödéséhez” vezethet.
Három testvér konfliktusa miatt riasztották a rendőrséget, csendőröket, mentőket, de még a különleges bevetési szolgálatot is csütörtök délután Maros megyében.
szóljon hozzá!