
Egyelőre marad a por. Az utak felújítását más munkálatoknak kell megelőzniük
Fotó: Pinti Attila
A rönkszállítás mérséklése, a szállítmányok súlyának csökkentése az egyik megoldandó feladat a csíkszeredai városvezetés számára a szécsenyi városrészbe vezető makadámúton, amelyet noha évről évre javítanak, jelentősen megrongálnak a rönkszállító gépjárművek.
2023. június 05., 11:032023. június 05., 11:03
A Csíkszeredához tartozó Szécseny felé idén tavasszal is nagy adag türelmet és kitartást követelt az autós közlekedés, a kisebb-nagyobb kátyúk mellett a több tíz tonnás rönkfarakományokat szállító nyerges vontatók is otthagyták nyomaikat. Különösen a főút felső szakaszán süllyedt meg az úttest, annyira, hogy
a személygépkocsiknak le kellett húzódniuk az út szélére.
Azóta már beavatkozott a nyári útkarbantartást végző cég, a városrész legtöbb útja gond nélkül járható, igaz, most többen panaszkodnak az autók nyomán felszálló porra, amely megkeseríti az út mentén lakók életét.
Fotó: Pinti Attila
Bors Béla alpolgármester szerint fontos lenne betartani a táblák által jelzett 30 kilométeres óránkénti sebességhatárt, mert abban az esetben már nem lenne jelentős az útról felszálló por mennyisége. Hozzátette,
Az elöljáró arra is kitért, hogy a nagy tengelysúllyal közlekedő rönkszállító gépjárművek okozzák a legnagyobb kárt a makadámúton, ehhez az enyhe tél is hozzájárult. Ezért egyeztetést folytattak az érintett közbirtokosságokkal annak érdekében, hogy
illetve a helyi rendőrség is bírságolt a korlátozás megszegése miatt. További lehetőségként alternatív útvonalak kijelölése is felmerült, illetve az erdőtulajdonosok hozzájárulása az útjavítás költségeihez – tudtuk meg.
Fotó: Pinti Attila
Noha a város tavaly 8 millió lejt nyert az infrastruktúra-fejlesztést célzó Anghel Saligny-kormányprogram pénzkeretéből a szécsenyi utak felújítására, az évek óta ismert okok miatt a korszerűsítést még nem lehet elkezdeni.
A hiányzó ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítését kell megvárni, amelyet a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató európai uniós támogatással készül elvégezni itt és számos más településen, de a szükséges dokumentumok elfogadtatása már lassan négy éve késik. A város gázhálózat-építésre is pályázott Szécseny részére, ennek eredményét még várják.
Fotó: Pinti Attila
Bors Béla előrelépésnek nevezte azt is, hogy az áramszolgáltató Electrica Rt. megvalósíthatósági tanulmányt készíttet a villamoshálózat szécsenyi bővítése érdekében, hogy megfelelő szolgáltatást tudjon biztosítani. A beruházás költségeiből várhatóan a helyi önkormányzatnak is részt kell vállalnia, az alpolgármester szerint a városnak is érdeke a fejlesztés, mert a vízhálózat részeként víztartály is készül, amelynek megfelelő áramellátás kell.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
szóljon hozzá!