Hirdetés
Hirdetés

Több portára is betörtek Zsögödben, újabb lopásoktól tartanak a helyiek

A Zsögödi Nagy Imre utcában is történt lopás. Nincs információ a tettesekről •  Fotó: Gegő Imre

A Zsögödi Nagy Imre utcában is történt lopás. Nincs információ a tettesekről

Fotó: Gegő Imre

Több zsögödi ház udvarára betörtek az utóbbi időben, volt ahonnan szerszámokat, láncfűrészeket loptak el ismeretlen tettesek. Még nem sikerült azonosítani a tolvajokat, a zsögödi lakosok további lopásoktól tartanak.

Barabás Hajnal

2018. április 16., 11:132018. április 16., 11:13

„Így igaz, valóban voltak lopások nálunk Zsögödben” – vágta rá rögtön érdeklődésünkre egy zsögödi nő, aki, mint kiderült, saját maga is érintett, hiszen hozzájuk is betörtek januárban.

Idézet
Mivel rosszul alvó vagyok, egyik éjszaka arra figyeltem fel, hogy a kutya nagyon ugat. Felköltöttem a férjemet, kinéztünk az ablakon és észrevettük, hogy a garázsablakban lámpafény van. Majd valami csattant, amitől megijedhettek, mert kiszöktek a garázsból. Erre a férjem kikiabált, hogy hívja a rendőrséget. Ez néhány perc leforgása alatt történt

– mesélte a történteket a nő. Hozzáfűzte,

sajnos nem sikerült a behatolók arcát felismerni, csak a körvonalaikat látták, úgy vélik, hárman lehettek, egyiknek közülük volt egy kucsmasapkája.

Hirdetés

Mindannyian elmenekültek a helyszínről. Kihívták a rendőrséget, azonban amire kijöttek, az elkövetők messze jártak. „Szerencsére, nem vittek el semmit, mert nem volt rá idejük, pedig a garázsban még az egyik autót is kinyitották, és belekotortak a kesztyűtartóba” – mondta. A történtek után mozgásérzékelős lámpát szereltek fel, úgy érezték, szükség van rá. ugyanis még hó volt.

•  Fotó: Gegő Imre Galéria

Fotó: Gegő Imre

Láncfűrészeket loptak

Egy másik érintett lakos arról számolt be lapunknak, hogy ismeretlenek két láncfűrészét lopták el műhelyéből .

Idézet
Valószínűleg tudták, hogy hová kell menni, és melyik ajtót kell feltörni, az akció előtt megfigyelhették a terepet

– vélte a zsögödi férfi. Mint mesélte, a Kicsimező utcáról mászhattak át egy kerítésen, ezután áthatoltak még két udvaron, és úgy értek el hozzájuk. Ő is jelentette az esetet a rendőrségnek, kiérkeztek a nyomozók is, akik helyszíneltek, fotókat készítettek, a lábnyomokat rögzítettek, kézlenyomatokat is vettek. „Azóta nem kaptunk semmiféle visszajelzést a nyomozás eredményéről.

Idézet
Zavar, hogy nem derült ki még semmi, további lopásoktól tartunk

– osztotta meg a károsult zsögödi férfi. Korábban is voltak lopások a környéken, a lakosok közül néhányan jelezték nekünk, hogy

egyszer egy borjút is elloptak.

A problémáról Tőke Ervin EMNP-s önkormányzati képviselő is beszélt egy korábbi önkormányzati képviselő-testületi ülésen. Akkor Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármester azt válaszolta, hogy az ügy átbeszélésére meghívják a szakbizottsági ülésre a rendőrség és csendőrség képviselőit is.

•  Fotó: Gegő Imre Galéria

Fotó: Gegő Imre

Öt esetet jelentettek

Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, az év első harmadában öt lopást jelentettek Csíkzsögödből. A városban összesen 22 ilyen esetet jegyeztek ugyanebben az időszakban, így úgy véli,

Zsögödben sem történt számottevően több lopás, mint a város többi részén.

A szóban forgó esetek kapcsán azt mondta, még folytatódik a nyomozás ezekben az ügyekben. A lopások megelőzése érdekében azt javasolják, hogy lehetőleg mindig zárják be az ajtókat, a kertkapukat, ne hagyjanak kint felügyeletlenül javakat. Egy kapcsolódó esetről is beszámolt a szóvivő: egy zsögödi lakos bevásárolt az egyik helyi boltban, majd betért szomszédjához, a szatyrokat a vásárolt áruval azonban a kerékpárján hagyta a szomszéd udvarán. Mivel a kertkapu nem volt bezárva, a szatyrokat ismeretlenek ellopták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
Hirdetés