
Fotó: Gergely Imre
Múlt év szeptemberében nyílt meg a gyergyószentmiklósi szabadidőpark. A létesítmény azonnal elnyerte a helyiek tetszését, gyerekeknek, fiataloknak és idősebbeknek is kikapcsolódást nyújt. Megjelentek azonban az első problémák is.
2021. április 13., 22:032021. április 13., 22:03
„Kár lenne ezért a szép parkért, ha tönkremenne” – fogalmazott egy olvasónk, aki a tavaly átadott gyergyószentmiklósi szabadidőparkban általa tapasztalt problémákkal keresett meg. A helyszínre látogatva mi is láthattuk:
Fotó: Facebook
Olvasónk napsütötte délutánonként szokott kilátogatni a parkba, van úgy, hogy unokájával vagy szomszédasszonyával, és szereti azt a csendességet, amit ott tapasztal. Olyan helyzettel is találkozott viszont, amikor agresszív viselkedésű személyek zavarták meg a nyugalmat, és nem volt, aki rendre utasítsa őket. Hozzátette: úgy tudja, hogy már rendőrségi közbelépésre is szükség volt itt.
– panaszolja.
Fotó: Gergely Imre
A panasz nyomán az elmúlt napokban többször is szétnéztünk a parkban, és a látottak részben jó érzésekkel töltöttek el, másrészt azonban láttunk aggodalomra okot adó dolgokat is. A park valóban gyönyörű lesz hamarosan, amint virágba borulnak az oda telepített díszfák, és kizöldül a pázsit, de hogy ez sokáig így is maradjon, ahhoz nagyobb odafigyelésre lenne szükség.
Fotó: Gergely Imre
Egyelőre még csak apróbb, könnyen kijavítható problémákkal szembesültünk, a filagória padlója egy helyen beszakadt, a szemét is látható itt-ott.
Ezeket az apró problémákat láthatóan nincs aki megoldja. A tavaly szeptemberben megnyílt park felügyeletével egy, a szomszédban lakó személyt bízott meg az előző polgármester, de erre az új városvezetés már nem tartott igényt.
Fotó: Gergely Imre
Amint a városházán érdeklődve megtudtuk, a park felügyeletét, rendezését a mellékgazdaság végzi, a kaput is a mellékgazdaság munkatársai nyitják és zárják. Hozzáteszik, a felügyeletben a helyi rendőrség is szerepet játszik, hiszen a térfigyelő kamerákat ők követik.
Fotó: Gergely Imre
Ez így rendben is volna, de a park használata során óhatatlanul megjelenő problémák megoldására is jó lenne odafigyelni. A filagória beszakadt padlójára már két hete felhívták a figyelmet, de azóta sem történt előrelépés, csak tovább romlott a helyzet, ahogy a hulladékot sem takarította el senki.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás