Hirdetés
Hirdetés

Több mint tíz év után újra nekifutnak a nyugati terelőútnak Csíkszeredában

A tervezett elkerülőút nyomvonala és a fontosabb beruházások. Infografika: Csáki Ferencz

A tervezett elkerülőút nyomvonala és a fontosabb beruházások. Infografika: Csáki Ferencz

Szerződést kötött Csíkszereda önkormányzata egy kolozsvári tervezőcéggel a város nyugati elkerülőútja megvalósíthatósági tanulmányának frissítésére és a tervek elkészítésére. Az elkerülőút összesen 16,9 kilométer hosszú lenne, és Csíkszereda déli részétől egészen Madéfalva északi határáig vezetne. A szerződést hétfőn írták alá a csíkszeredai városházán.

Barabás Hajnal

2023. március 27., 12:592023. március 27., 12:59

2023. március 27., 15:292023. március 27., 15:29

2010-ben készült el Csíkszereda nyugati terelőútjának megvalósíthatósági tanulmánya, azóta ott „porosodik” a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) fiókjában. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elmondta, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának is köszönhető, hogy

sikerült újra elővenni a projektet, és megállapodni a CNAIR-ral, valamint a szállításügyi minisztériummal, hogy megbízottként a csíkszeredai önkormányzat bonyolítsa le az elképzelés megvalósításához szükséges tervezési fázisokat.

Hirdetés

Tavaly októberben hirdették meg a közbeszerzést a megvalósíthatósági tanulmány frissítésére és a tervek elkészítésére, amit a kolozsvári Explan Kft. nyert meg. A szerződést a városházával hétfőn írták alá. Silviu Tegzesiu, a tervezőcég munkatársa elmondta,

számos nagyprojektet bonyolítottak vagy bonyolítanak le az országban, például a kolozsvári körgyűrűt is, ezért nagy tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren.

A számok nyelvén

Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere néhány számadatot is megosztott. A szerződés értéke 18,3 millió lej, a meglévő megvalósíthatósági tanulmány mellett a végleges műszaki terveket, valamint az építkezési engedély megszerzését előkészítő műszaki dokumentáció elkészítését is tartalmazza.

A terelőút hossza 16,9 kilométer hosszú lenne, ebből 6,9 kilométer a város közigazgatási területén vezetne át.

Az még kérdés, hogy menetirányonként egy- vagy kétsávos utat érdemes-e építeni.

Többek között erre adhat választ a forgalmi tanulmány, amelyet szintén frissíteni kell, hiszen a megvalósíthatósági tanulmány részét kell képeznie, tudtuk meg. Becsült nyomvonala szerint Csíkszeredában a zsögödi OMV töltőállomás közelében indulna, a város nyugati oldalán haladna, majd végül Csíkcsicsón keresztül Madéfalva és Csíkrákos közötti vasúti átjáróig vezetne.

Az elképzelések szerint három vasúti felüljáró épülne ezen a szakaszon (egyenként 300 méteresek),

  • az egyik az OMV-kút közelében, Csíkszentkirály területén az európai út és a vasút fölött is átvezetné a forgalmat,

  • a másik a csicsói határ közelében,

  • a harmadik Madéfalván, a Gyimesek felé vezető vasútvonal fölött.

Ugyanakkor négy körforgalom is készülne:

  • az OMV-kút fölötti bejáratnál

  • a Fürdő utcai elágazásnál

  • a 13A országúton, az udvarhelyi városkijáratnál

  • a Csíkrákos alatti végpontnál

Továbbá négy patakhíd is épülne, hozzávetőleg 30 méter hosszúak.

Korábban 150 millió lejre becsülték a kivitelezés értékét, most ennél többel számolnak.

Amint elkészülnek a tervek, a CNAIR végzi majd el a kisajátításokat, a kivitelezést az elképzelések szerint ugyancsak a város bonyolítaná le.

Csíkszereda és a környező települések szempontjából is fontos beruházásnak ígérkezik – hangsúlyozták a városvezetők –, mivel része lesz a Csíki-medencét észak-dél irányban átszelő valamikori gyorsforgalmi útnak, amely becsatlakozik a Jászvásárt Marosvásárhellyel összekötő A8-as autópályába.

Hirdetés
5 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés