
Sokakat érdekelt az önkormányzat munkájáról szóló falugyűlés. Volt miről beszélgetni
Fotó: Gecse Noémi
Közérdekű információkról, illetve a következőkben kivitelezésre kerülő helyi beruházásokról is beszámolt a vasárnapi falugyűlésen résztvevő csíkszentgyörgyieknek György József polgármester. Az elmúlt években nem tartottak hasonló fórumot a községben, így sokan voltak kíváncsiak arra, teltház előtt hangzottak el a legfontosabb információk.
2018. február 26., 09:142018. február 26., 09:14
Minden helyet elfoglaltak a csíkszentgyörgyi önkormányzat által szervezett falugyűlés iránt érdeklődők a helyi kultúrotthonban vasárnap délután –
A helyieket leginkább foglalkoztató témaként a földügyek ismertetésével kezdte beszámolóját a polgármester. Az elmúlt időszak legnagyobb feladatának nevezte a birtokviszonyok tisztázását, amellyel a törvények változása miatt sem tudtak megfelelő ütemben haladni. Azt is tisztázta, hogy mintegy 25 ezer hektár adminisztratív területtel rendelkezik a község, ez 5 alcsíki település méretének felel meg.
Ez egy hosszú folyamat lesz, de annál nagyobb eredmény – mutatott rá György József.
Ezt követően az elöljáró közölte az adók és illetékekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, például, hogy
Majd emlékeztette a jelenlevőket, hogy március végéig 10 százalékos kedvezmény jár azoknak, akik adójuk teljes értékét befizetik – ezzel rendszerint a lakosság 60 százalék él is. Itt kitért a szemetelésre és a sáncok rendben tartására is. Mint megtudtuk,
Pár mondat erejéig kitért a most már öt évre érvényes termelési könyvek kibocsájtására is, ami személyenként fél órába is telhet, ezért kérte a gazdák türelmét az ügyintézéskor. Egyébként idén már több mint százan kikérték termelési könyvüket, tavaly pedig közel 300-at bocsájtottak ki azokból.
Fotó: Gecse Noémi
A továbbiakban a törvénytelen építkezések következményeire is felhívta a helyiek figyelmét, majd szót ejtett a szociális juttatásokról, a fűtéstámogatásokról, az önkéntes tűzoltók feladatáról, hóeltakarításról, illetve a legeltetés megszervezéséről is – amely tapasztalata szerint a földügyek mellett a legtöbb problémát okozó téma. Ezt követően az községvezető rátért a kultúrházak használati díjára is:
Végül az elmúlt években elmaradt falunapokra is magyarázatot adott György József, s ígérte, hogy
Utolsó témaként a polgármester a következőkben kivitelezésre kerülő csíkszentgyörgyi beruházásokról tájékoztatta a jelenlevőket, elhangzott, hogy
A beszámoló végén a helyiek is feltehették kérdéseiket az illetékeseknek, amely révén elsőként a járdakiépítés került szóba.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
2 hozzászólás