
Több városban már megszokott látvány. Csíkszeredában augusztusban jelenhetnek meg a helyi rendőrök az utcákon
Fotó: Erdély Bálint Előd
Lezárult a jelentkezés Csíkszeredában a helyi rendőrség által meghirdetett állásokra, mint kiderült, 18 személy adta le a szükséges dokumentációt. Nemsokára következnek az elméleti és gyakorlati próbák.
2022. március 12., 22:232022. március 12., 22:23
Első alkalommal hirdetett meg állásokat a Csíkszeredai Helyi Rendőrség, amely kezdetben a közrendészeti, valamint a közlekedésrendészeti részlegre várt jelentkezőket, összesen 12 állás betöltésére. A jelentkezési határidő március 9-én lejárt, és mint Dombi Gyulától, a helyi rendőrség igazgatójától megtudtuk,
Dombi szerint biztató, hogy sokan érzik fontosnak a rendvédelmi testület működését Csíkszeredában, és, hogy ennek részeként szeretnének tevékenykedni.
– értékelt az alakulóban levő intézmény vezetője. Miután az iratcsomókat kiértékelik, következnek az elméleti és gyakorlati próbák.
Ezeket követi az írásbeli vizsga és az interjú, majd a sikeresen vizsgázók három hónapos alapkiképzésen vesznek részt. Az igazgató kérdésünkre azt mondta, a sikerrel vizsgázó helyi rendőrök várhatóan augusztusban jelennek majd meg a város utcáin.
A közrendészeti egység munkatársai főként a város forgalmas közterületein és a szociálisan hátrányos térségek közelében teljesítenek szolgálatot,
a közlekedésrendészetiek pedig a szabálytalan parkolások, közúti szabálysértések és bűntények megelőzésében, illetve az elkövetők feltartóztatásában játszanak szerepet.
Dombi Gyula tapasztalatai alapján a legfontosabbnak a szabálytalan parkolás jelenségének visszaszorítását nevezte, mert ez értékelése szerint sok esetben veszélyes helyzetekhez is vezet, főként a tanintézetek környékén. Ugyanakkor
– érvelt. A helyi rendőrség adminisztratív részlegéhez jogászt, illetve könyvelőt alkalmaznak, egy későbbi fázisban pedig a környezetvédelmi, kereskedelmi és építkezés-ellenőrzési részlegre lesz versenyvizsga.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
1 hozzászólás