
Fotó: Pinti Attila
Bizonytalan évnek néznek elébe a csíkszéki községek, hiszen szűkösebb költségvetéssel számolhatnak idén a korábbi évekhez képest. Ennek ellenére számos tervük, befejezésre váró fejlesztésük és új pályázatuk van idénre is. Az általunk megkeresett községek vezetői költségvetés-kiegészítésben reménykednek.
2024. február 06., 10:342024. február 06., 10:34
Az öt felcsíki községet érintő gázhálózat befejezését és beüzemelését reméli leginkább ettől az esztendőtől Bőjte Csongor Ernő, Csíkdánfalva polgármestere, akinél a 2024-es évre vonatkozó terveikről érdeklődtünk.
A munkálat jelentős részét már elvégezték, hiszen
Ez az állomás Csíkmadarast és Csíkdánfalvát szolgálja majd ki. Ugyancsak ehhez a beruházáshoz kapcsolódik a feltört útburkolat és járda helyreállítása, amelyet szintén idén fognak elvégezni.

Befejeződött a legnagyobb csíki gázhálózat-építés, amelynek során Csíkdánfalván, Csíkmadarason, Csíkszenttamáson és Csíkkarcfalván készült el a vezetékrendszer. Beüzemelni csak jövőben lehet.
Az Anghel Saligny kormányprogram révén az európai út mentén a járda kialakítását és a község teljes területén,
Ugyanakkor folyamatban van a községháza teljes felújítása, az intézmény ezért jelenleg ideiglenes jelleggel a művelődési házban működik. Idén ezt a munkálatot is befejezik.
„Továbbá van egy leadott pályázatunk, ami az óvoda külső szigetelését és energetikai rehabilitációját foglalja magában, az még elbírálás alatt van” – tette hozzá a községvezető. Emellett újra kiírják a közbeszerzést a hulladékudvar létrehozására, ugyanis az egyik cég megóvta a korábbi eljárás eredményét. A polgármester azt is elmondta, hogy
Ehhez a fejlesztési minisztériumtól remélnek finanszírozást.
A község idei költségvetéséről azt gondolja, hogy „kicsivel vékonyabb” lesz, mint a tavalyi, de nagyságrendekben hasonló összeggel számolnak, mint az elmúlt évben. Akkor 83 millió lejből gazdálkodtak, az összeg jelentős részét a pályázati pénzek tették ki.
Fotó: Veres Nándor
Mozgalmas időszakot tudhat maga mögött Csíkszentdomokos, hiszen sportközpontot, tanuszodát építettek, felújították a községházát. Karda Róbert polgármester elmondta, ennek ellenére sosem fogynak ki a tennivalóból, maradt munka az alapinfrastruktúra fejlesztése terén, továbbá a tavaly elkezdett pályázatokat is be kellene fejezzék.
A koronavírus-járvány idején bezárták a piacot, helyette a község központi részében szeretnének új piacteret építeni idén – a polgármester úgy tapasztalja, van erre igény.
Emellett napelempark létrehozására is pályáznának.
Fotó: Veres Nándor
Karda Róbert azt is elmondta, hogy a földtulajdonok rendezésének a végéhez közlednek, és bízik benne, hogy
Korábban szó volt arról, hogy az önkormányzat felújíttatná az orvosi rendelőt és orvosi szolgálati lakást építtetnének, azonban a munkálatra kiírt közbeszerzési eljárás sikertelen volt, nem találtak kivitelezőt. Ebben annyi a pozitívum, hogy ha megfelelő finanszírozási forrást találnak, rövid időn belül kész dokumentációt tudnak benyújtani a pályázatra. A község idei költségvetésére vonatkozó kérdésünkre a polgármester elmondta, abban reménykednek, hogy valamivel jobb lesz, mint a tavalyi. Megjegyezte azonban azt is, hogy idén választások lesznek, ami költségvetési szempontból rá fogja nyomni bélyegét a 2024-es esztendőre.
Fotó: Pinti Attila
Hosszú a megvalósítási tervek listája Kászonaltízen, ám András Zoltán polgármester szerint számos beruházás elindítása nem tőlük függ, ugyanis több projektjük kormánydöntések miatt van felfüggesztve vagy átmenetileg leállítva. Az új orvosi rendelő építése is ilyen projekt –
Vannak viszont olyan, korábban elkezdett munkálatok, amelyek befejezését idénre tervezik. Ilyen többek között az országos helyreállítási terv (PNRR) finanszírozásából megvalósuló kászonfeltízi általános iskola felújítása, amelyből már csak a külső tereprendezés maradt hátra. A kászonaltízi napközi épületének a korszerűsítését szintén folytatják idén, a külső munkálatokat kell még elvégezzék, és a helyiségek bebútorozását. A kászonjakabfalvi iskolánál szintén csak a tereprendezés van még hátra.
Az idei tennivalók listáján szerepel a község futballpályájának a bekerítése is.
A község részt vesz a Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató óriásprojketjében, a vízvezetékhálózat kiépítésére és bővítésére vonatkozó programban is.
A polgármester továbbá megosztotta azt is, hogy
A lovasközpont egyik fő célja lesz, hogy a gyerekeknek lehetőséget biztosítsanak a lovaglásra: szakszerű vezetés mellett tanítanák őket lovagolni, és az ügyesebbeket akár díjugrató vagy más versenyekre is elvinni – magyarázta a községvezető. Hozzátette, hogy
A polgármester a terveik kapcsán megjegyezte, hogy mindezeket szakaszosan szeretnék kivitelezni.
„Ehhez megvan már közel két hektár terület, amely az önkormányzatnak a tulajdonában van. Itt megmaradt még a kollektív (termelőszövetkezet – TSZ) idejéből két istálló, az egyik istálló marad, csak korszerűsítik, a másikat pedig átalakítják multifunkcionális épületté, amely tartalmazna egy előadótermet és szálláshelyet is” – tette hozzá.
Fotó: Pinti Attila
Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere az idei év egyik legfontosabb beruházási tervként tartja számon
Mint mondta, a munka jelentős részét már elvégezték, de még hátravan az üzembehelyezés és a szolgáltató kiválasztása, ami a jogszabályokat ismerve bonyolult feladat lesz.
A jelentősebb beruházásaik közé tartozik a csíkszentsimoni és a csatószegi kultúrházak felújítása is – utóbbi váratlan akadályok miatt elhúzódott, ugyanis szinte teljesen le kellett bontani és az alapot meg kellett erősíteni. A polgármester elmondta, hogy
A csíkszentsimoni kultúrház felújításával várhatóan tavasszal végeznek, a csatószegit is igyekeznek minél hamarabb befejezni, hogy ne maradjon sokáig kultúrotthon nélkül a helyi közösség.
További terveik között Kozma István beszámolt arról, hogy Anghel Saligny programos finanszírozásból több útszakaszt szeretnének modernizálni, leaszfaltozni idén. Ezen kívül több utca és egy mezőgazdasági út felújítására is pályáztak finanszírozásért, 5-5 millió lejt igényelve az országos mezőgazdasági stratégiai terv (PNS) kormányzati programban. Erre még várják az elbírálás eredményét.
– jegyezte meg a polgármester. Hozzátette, várják a Harvíz Rt. csatorna- és vízvezetékhálózat felújítására, bővítését a vonatkozó fejlesztését a községben. „Ez azért fontos, mert ezek nélkül nem lehet hozzáfogni az útjavítási munkálatokhoz” – mondta Kozma István.
Közbeszerzési eljárásra van kiírva az önkéntes hulladéklerakó udvar kialakítására vonatkozó beruházás, amely a polgármester tájékoztatása szerint az Eco-Csík Kft. hulladékkezelő cég szelektív hulladékválogatója mellett kapna helyet.
Az idénre várható költségvetés kapcsán a polgármester úgy fogalmazott:
„Nemhogy annyi pénzt kapunk, hogy csak »túléljük«, hanem még kevesebbet, tehát nem tudom, egyáltalán hogy fogjunk neki az idei évnek” – nehezményezte a községvezető. Elmondta, számításaik szerint kétmillió lej hiányzik az idei költségvetésükből ahhoz, hogy jól zárják az évet – remélik, hogy ősszel lesz költségvetés-kiegészítés.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!