
Több községet szolgál majd ki az új gázhálózat. Archív
Fotó: Pinti Attila
Befejeződött a legnagyobb csíki gázhálózat-építés, amelynek során Csíkdánfalván, Csíkmadarason, Csíkszenttamáson és Csíkkarcfalván készült el a vezetékrendszer. Beüzemelni csak jövőben lehet, mert a gázátadó állomást is fel kell szerelni a működtetéshez.
2023. december 12., 07:532023. december 12., 07:53
Öt községet érint a beruházás, a felsoroltak mellett Csíkszentdomokos már rendelkezett gázhálózattal, ott elsősorban a korszerűsítés volt a feladat. A többi településeken azonban tavasztól folyamatos munka zajlott,
A földmunkák befejeződtek, a csővezetékek mindenütt elkészültek – ismertette megkeresésünkre Bőjte Csongor Ernő csíkdánfalvi polgármester, a projekt felelőse. Mint hozzátette, a tervezett ütemben haladt a munka, ezzel elégedettek.
A gázhálózaton a nyomáspróbát elvégezte az építő, viszont
– tudtuk meg. A jövendőbeli fogyasztóknál a gázórák dobozait is felszerelték,
Az elöljáró szerint a lakosság részéről jelentős az érdeklődés a hálózatra való csatlakozás iránt, jövőben pedig a középületek, intézmények az első fogyasztók között lesznek.
Az öt község az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma által meghirdetett pályázati kiíráson a minél magasabb pontszám elérése, és megfelelő számú fogyasztó biztosítása érdekében társult, és el is nyerték a támogatást.
Mivel az új fogyasztók közül 45 épület közintézmény, ez 313 háztartásnak felel meg. 86 kilométernyi vezetéket kellett építeni, és gázátadó állomást telepíteni Dánfalva és Madaras számára, Karcfalvát és Szenttamást a meglévő szentdomokosi átadó fogja kiszolgálni.
Az Európai Unió Nagy Infrastruktúra Operatív Programja (POIM) által biztosított 47,3 millió lej értékű támogatás mellett jelentős önrészre is szükség volt szükség ahhoz, hogy a több mint 62 millió lej értékű beruházás költségeit biztosítsák, ezért a községek hitelhez folyamodtak, az áfát pedig a szaktárca fizette.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás