
Archív • Fotó: Vargyasi Levente
Közel egy évvel azután, hogy elkészült és beindult, energiát termel a sepsiszentgyörgyi napelempark. Az európai uniós támogatással megvalósult fotovoltaikus park tavaly határidőre elkészült, ősszel az önkormányzat megkapta a működési engedélyt, ám időközben az árampiacot liberalizálták, és a változó szabályozások miatt elhúzódott a beindítása. Mostanra sikerült lezárni a bürokratikus folyamatokat, és a park már ténylegesen termeli az energiát.
2017. augusztus 31., 16:392017. augusztus 31., 16:39
2017. augusztus 31., 16:412017. augusztus 31., 16:41
Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester lapunknak elmondta, a megtermelt energiával kompenzálják a számláikat. A város eddig az Electrica szolgáltatótól vásárolta az áramot, de az nem vállalta, hogy folyamatosan követi az egyenetlen termelést, és az alapján kompenzálja a fogyasztást. Sztakics Éva hangsúlyozta,
Az önkormányzat végül közbeszerzésen választotta ki az új szolgáltatót, amely olcsóbban számlázza az áramot, és követi a termelést. A szerződésbe a közvilágítás és az alárendelt intézmények áramfogyasztása került, így a tanintézetek, a pénzügyi hivatal, a közösségfejlesztési igazgatóság és a városháza számláit kompenzálják. Figyelni kellett arra, hogy a leszerződött fogyasztás nagyobb legyen, mint a megtermelt energia, hiszen a törvények értelmében az önkormányzat nem értékesítheti a megtermelt áramot – mondta az alpolgármester.
A következő két hónapban derül ki pontosan, hogy a napelempark mekkora megtakarítást jelent majd a városkasszának. A számítások szerint a park a városi közvilágítás, a városháza és az önkormányzatnak alárendelt intézmények energiaszükségletének 85 százalékát fedezheti, tehát
A sepsiszentgyörgyi napkollektorokat – több mint 9000 elemet – a város előpataki kijáratánál, egy 6,4 hektáros dombon állították fel, a park 2,2 megawatt kapacitású.
Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
szóljon hozzá!