Hirdetés
Hirdetés

Templomuk felszentelésének századik évfordulóját ünnepelték a zetelakiak

•  Fotó: Facebook/Szent Kereszt Megtalálása Plébánia, Zetelaka

Fotó: Facebook/Szent Kereszt Megtalálása Plébánia, Zetelaka

Száz éve szentelték fel a templomot Zetelakán, a Kisboldogasszony napján tartott búcsús ünnepen erre is emlékeztek a falubeliek, az egyházi és politikai elöljárók.

László Ildikó

2023. szeptember 09., 19:502023. szeptember 09., 19:50

A centenáriumi ünnepet a Kisboldogasszony tiszteletére épített kápolna búcsújával együtt tartották pénteken Zetelakán, amelyen számos egyházi elöljáró is részt vett, többen közülük Zetelakán is teljesítettek papi szolgálatot.

Zsúfolásig megtelt a templom a fél egykor kezdődő szentmisén, amelyet Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrált. Prédikációjában Kisboldogasszony napjához fűződő üzenetét fogalmazta meg, kiemelve, napjainkban sem feledkezhetünk meg arról, hogy

ahogy édesanyáinkat felköszöntjük, úgy kell felköszöntenünk a boldogságos Szűz Máriát is.

Az ő példáját követve, az ő közbenjárását kérve pedig megtapasztalhatjuk gondoskodását életünkben.

Hirdetés

Az ünnepségen Nagy Attila, Zetelaka község polgármestere köszönetét fejezte ki a mindenkori papságnak, hogy az elmúlt száz évben dolgoztak a templom szépítésén, karbantartásán, és reméli, az elkövetkezendő időkben is hasonlóképpen ünnepelhetnek az utódok is. A polgármestert követően Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Antal Lóránt szenátor, valamint Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke is megosztotta gondolatait az ünneplőkkel.

A templom története

A szentmise végén a templom történetének rövid ismertetője is elhangzott: a huszadik század elejére megnövekedett számú egyházközösségi tagoknak az előző templom szűkösnek bizonyult, ezért egy nagyobb, háromezer fő befogadására alkalmas templom építését tervezte az akkori plébános. A templomot az ismert székelyudvarhelyi Haberstumpf Károly tervei alapján végül 1912-ben kezdték el építeni a szintén székelyudvarhelyi Fekete Béni építész vezetésével. A munkálatokhoz csatlakoztak a helyiek is, akik harminc napnyi munkát ajánlottak fel fejenként. 1916-ra szűkös berendezéssel már használhatóvá vált a templom, de majd csak évek múltán sikerült a festett ablakokat, a berendezést és a padlózatot kivitelezni, végül 1923-ban szentelték fel a templomot. Hogy ma is rendezett az épület, az a Zetelakán szolgáló papok munkájának eredménye. Egyébként idén fejezték be a külső és belső festést, amelyet több forrásból, megyei és helyi önkormányzatok, illetve a helyi közbirtokosság támogatásából, valamint a hívek adományaiból finanszírozták.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Ennyi kellett a bejutáshoz: közzétették a kilencedik osztályos felvételi eredményeit

A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.

Ennyi kellett a bejutáshoz: közzétették a kilencedik osztályos felvételi eredményeit
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Megvan a rangsor, a belügyminiszter szerint soha nem állt ilyen jól a román útlevél

A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.

Megvan a rangsor, a belügyminiszter szerint soha nem állt ilyen jól a román útlevél
2026. július 23., csütörtök

Új járdák, kerékpárutak és zöldfelületek épülnek Gyergyószentmiklóson

Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.

Új járdák, kerékpárutak és zöldfelületek épülnek Gyergyószentmiklóson
2026. július 23., csütörtök

Nem tudták igazolni több mint 23 köbméter faanyag eredetét, elkobozták a készletet

Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.

Nem tudták igazolni több mint 23 köbméter faanyag eredetét, elkobozták a készletet
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben

Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.

Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben
Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben
2026. július 23., csütörtök

Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben

2026. július 23., csütörtök

Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson

Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.

Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson
Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson

2026. július 23., csütörtök

Hosszú küzdelemként írták le az autonómia ügyét

A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.

Hosszú küzdelemként írták le az autonómia ügyét
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Sárga jelzésű viharriasztás Székelyföldre

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.

Sárga jelzésű viharriasztás Székelyföldre
Sárga jelzésű viharriasztás Székelyföldre
2026. július 23., csütörtök

Sárga jelzésű viharriasztás Székelyföldre

2026. július 23., csütörtök

Elnöki jelentés: nem csak a manipuláció miatt terjed a szélsőségesség

A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.

Elnöki jelentés: nem csak a manipuláció miatt terjed a szélsőségesség
Hirdetés