
Fotó: Barabás Ákos
Zorán, Parno Graszt, Hooligans, Margaret Island, Budapest bár, Lóci játszik – ez csak néhány együttes, amely fellép a szerdán startoló Udvarhely Napokon, amelyen kulturális programokból, gyerekfoglalkozásokból, illetve finom ételekből és italokból sem lesz hiány. Több utcát lezárnak az eseménysorozat idejére.
2023. június 21., 08:052023. június 21., 08:05
A közösségi médiában is jelzik már a szervezők, hogy
Az Udvarhely Napok részletes programja ide kattintva érhető el.
Az intézmények mellett számos civil szervezet költözik be az események idején a Sétatérre, amelyek mindegyike saját programokkal készül. A Hargita Business Center sátrában szombaton délután hat órától a sajtó jövőjéről és céljairól fognak beszélni: jelen lesznek a helyi újságok főszerkesztői.
Természetesen idén is lehet majd különleges borokat kóstolni az ebből a célból létrehozott borudvaron. Itt egyébként különleges koktélokat is ki lehet majd próbálni.
Ezen a héten szervezik meg a Múzeumok éjszakáját; eszerint alternatív helyszínként fog működni az intézmény. Csütörtökön játékkiállítás nyílik a múzeumban, a Budapesti Történeti Múzeummal együttműködve. Ennek részeként játékkatonák fogják benépesíteni a tereket. Szombaton gyerekeknek és családoknak szóló programok lesznek az intézmény udvarán: egyebek mellett történelmi játékokat szerveznek. Este nem lesz koncert, hogy ne zavarják a többi programot, ehelyett
A napot filmvetítéssel zárják.
A helyi rendőrség közlése szerint szerdán este tíz órától hétfő reggelig le lesz zárva a Mihail Kogălniceanu utca, illetve a Mihai Eminescu utca a Mihail Kogălniceanu és Bányai János utcák között (ugyanebben az időintervallumban egyirányúvá válik a Bányai János utca, a parkolási lehetőségek biztosítása és a torlódások elkerülése érdekében).
Az említett utcák bizonyos részein a parkolást is betiltják az Udvarhely Napok idejére. Csütörtökön reggelig ugyanakkor nem lehet behajtani a sportcsarnok parkolójába sem.
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
szóljon hozzá!