Teltházas koccintások

Csökkent ugyan az érdeklődők száma – ráadásul sok helyen az asztalfoglalások az eddig megszokott augusztusról és szeptemberről november végére, illetve december első felére tolódtak –, ám még így is elmondható, az előrejelzések szerint a nagyobb csíkszeredai vendéglátóhelyiségek idén is telt házzal fogják ünnepelni a szilvesztert.

Kozán István

2011. december 08., 13:242011. december 08., 13:24



Pálinkakóstolás. Szilveszterkor is „eladható” hagyományápolás (illusztráció)

„Vendégeink nagy része évek óta visszajár hozzánk, megszokták, hogy minden apró részletre odafigyelünk, szeretik, hogy hangulatossá tesszük az évbúcsúztatót” – mondta lelkesen Becze-Máthé Gyöngyvér, a Hargita Vendégváró étterem vezetője. Mivel a csíkszeredaiak egyre több szilveszterezési lehetőség közül választhatnak, ezért – mint mondja –, idén egy ismert nevű előadóval teszik emlékezetessé december utolsó éjszakáját.

„Sztárvendégnek meghívtuk a magyarországi Delhusa Gjon énekest. Egyébként ez az első esztendő, hogy ilyen neves előadót hívunk. Az érdeklődők száma szerencsére idén is átlagon felülinek mondható, minket szinte kivétel nélkül csíkszeredai párok választanak, és számunkra szempont, hogy ezt az estét kellemes hangulatban tölthessék” – érvelt a csíkszeredai étterem vezetője.

A forintgyengülés itteni hatásai

A hargitai megyeszékhely legnagyobb szállodája, a Hunguest Hotel Fenyő már augusztusban meghirdette az adott évre vonatkozó, több napos szilveszteri csomagját. „Az elmúlt esztendőkhöz képest idén sokkal később, az eddig megszokott szeptember helyett sok foglalásunk november végére, illetve december elejére tolódott. A mi vendégeink több mint fele Magyarországról érkezik, idén először éreztük, hogy megfontoltabban döntöttek, jöjjenek-e hozzánk, és ha igen, mennyi időt töltsenek nálunk. Ráadásul a forint értékvesztése is közrejátszott abban, hogy a foglalás előtt hosszabb ideig tétováztak” – vélekedett Tódor Etelka, a Fenyő szálloda ügyvezető igazgatója.

Elmondása szerint a szálloda jövőben ünnepli tizedik születésnapját, ennek apropóján a náluk szilveszterező csíkszeredaiak újév estéjén egy ingyenes, „a lakodalmak másnapján szokásos, ún. visszahívásos” vacsorára is hivatalosak lesznek.

Alacsonyabb árfekvés

„Idén is tele lesz az éttermünk, de tényleg érezhetően megcsappant az érdeklődők száma” – ezt már Farkas Leila, a csíksomlyói Salvator Hotel és Étterem értékesítési vezetője mondta, kihangsúlyozván, hogy vendéglátó egységük, akárcsak év közben, szilveszterkor is a szerényebb jövedelmű személyeket célozza meg. „A legtöbben Erdély nagyobb városaiból, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Szebenből keresnek fel minket, nagyon kevés a helybéli szilveszterezőink száma. Sokan négynapos csomagot választanak, a programot viszont leginkább saját maguk alakítják, a legtöbben Tusnádfürdőre és Hargitafürdőre szoktak sízni járni” – tette hozzá.

Keresik a helyi sajátosságokat

„Figyelembe véve az elhúzódó gazdasági válságot, ezúttal egy kicsit csökkentettük az árainkat. Hozzánk leginkább Magyarországról és a román vidékről érkeznek szilveszterező vendégek” – húzta alá a gyimesi Csángó és Fatányéros Panziók részéről nyilatkozó Miklós Melinda. Többéves tapasztalata szerint abban az esetben lehet élményszerű szilvesztert szervezni, ha olyan programokat rendeznek, amelyek kiemelik a hely sajátos jellegét. „Minden évben van hagyományos disznóvágás, házikenyérsütés, falusi lovas szánozás. Egyik esztendőben volt olyan vendégünk is, aki mészáros lévén, maga kérte, hogy besegíthessen a disznóvágásba” – mesélte.

Hagyományos disznóvágás. Szilveszteri plusz programpont

Kiadó ház, barátoknak

A baráti társaságok továbbra is a leginkább bejáratott módszert választják: hétvégi magánházat bérelnek, és abban töltik a szilvesztert. A Szent Anna-tóhoz közeli, négyszobás hétvégi ház kétnapos bére, évek óta visszajáró személyeknek 1600 lejbe kerül, ami kifejezetten olcsónak mondható. Ebbe az árba természetesen belefoglaltatik az épület buli utáni takarítása is. A csíkszentimrei Büdösfürdőn, valamint a Hargitafürdőn viszont ennél jóval magasabb árért, legkevesebb 3000 lej körüli összegért lehet kibérelni egy többszobás, fürdőszobás hétvégi házat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom

Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
Hirdetés