
Archív
Fotó: Borbáth Katalin
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége idén is díjazza a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákokat, valamint az önzetlen oktatói-nevelői munka mellett tudományos kutatói munkát is végző pedagógusokat.
2024. október 10., 11:522024. október 10., 11:52
Az RMPSZ meghívójából megtudhatjuk, hogy az Apáczai-díj pályázatát kétévente írja ki a Tudományos Tanács a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusok részére. A díj Apáczai Csere János munkásságának állít emléket, és célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének értékelése, ösztönzése, népszerűsítése. A kétévenként odaítélt díjra önálló kötetben, elismert tudományos szakirányú folyóiratban megjelentetett vagy a világhálón közzétett munkák szerzői jelentkezhetnek.
„Szövetségünk minden évben Kós Károly-, illetve Bolyai Farkas-díjjal jutalmazza azon tehetséges diákok eredményes munkáját, akik hazai és nemzetközi tantárgyversenyeken kiemelkedő eredményeket értek el, valamint Mákvirág díjjal jutalmazza azokat a példás magatartású tanulókat, akik a megyék legjobb tanulmányai eredményeit érték el IX., X., XI. és XII. évfolyamokban a 2023–2024-es tanévben” – áll a meghívóban.
A díjak ünnepélyes átadása október 12-én, szombaton 11 órától lesz a szovátai Teleki Oktatási Központban.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!