Hirdetés
Hirdetés

Tavaly elmaradt, idén azonban látványos lesz a kortárs színházi találkozó

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Szeptember 20–26. között zajlik a dráMA kortárs színházi találkozó tizenkettedik kiadása. A tizenhárom társulat összesen tizenöt előadását, valamint számos kiegészítő programot magában foglaló fesztivál programjait a szervezők a közös emlékezet témája köré építették.

Kudelász Nóbel

2021. szeptember 13., 12:542021. szeptember 13., 12:54

„Találkozóként tekintünk erre az eseményre, hiszen az országból mindenhonnan érkeznek meghívottak” – mondta Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója. Idén sokkal gazdagabb, színesebb választékot tudnak nyújtani, 

tizenhárom társulat tizenöt előadását tekinthetik meg a fesztivál idején.

„A város eléggé kiéhezett a nagyobb eseményekre a tavalyi vírushelyzet miatt, ha most nem szól bele, akkor lesz is lehetőség ezt pótolni: sok közösségi tér lesz, ahol alkotókkal, színészekkel találkozhat az is, aki esetleg egy-egy előadásra már nem kapott helyet.”

Hirdetés

Nagy Pál azt is elmondta, hogy sikerült jelentős pályázati forrásokra találni, ezért idén kiegészítő programok szervezésével még színesebb, tartalmasabb választékot tudnak nyújtani a fesztivál látogatóinak.

A dráMA – folytatta a társulat igazgatója – mindig is a híd szerepét töltötte be a román–magyar közösségek között a kortárs alkotók és alkotások révén. Ez abban is megvalósul idén, hogy – szokás szerint –

román színtársulatok is jönnek, továbbá a kiegészítő programok között budapesti, bukaresti és székelyudvarhelyi együttesek is fellépnek a fesztivál idején.

Az előző kiadásnak már volt mottója, idén ezt az elvet folytatva szintén választottak jelmondatot, ez a közös emlékezet, és igyekeztek egyrészt olyan előadásokat meghívni, amelyek témái ehhez kapcsolódnak, másrészt pedig az esemény arculatát is ennek megfelelően alakították ki. Ez a társulat tagjainak gyerekkori, fiatalkori képeiből áll össze, „úgy kapcsolódik a közös emlékezethez, hogy több generáció van a társulatban, többféle háttérrel, de a múltat együtt éltük meg, és együtt csinálunk színházat” – magyarázta Győrfi Kata művészeti referens.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Túl az előadásokon

Az előadásokon túl idén is lesz TEA (Találkozás Egy Alkotóval – szerk. megj.), tudtuk meg Dálnoky Réka művészeti vezetőtől. Ennek keretében minden napra olyan alkotót hívtak, aki az alkotás kérdéséről vagy a kortárs dráma helyzetéről beszél. Szeptember 25-én, szombaton délelőtt például itt a kortárs drámaírásról lesz nyilvános kerekasztal-beszélgetés, amelyen drámaírókat, fordítókat, rendezőket, színészeket, társulatvezetőket kérdeznek a drámaírás aktuális körülményeiről Erdélyben, Európában.

Emlékszel még, milyen volt játszani? címmel szintén szombaton a dráMA idei mottójához kapcsolódva a Tomcsa Sándor Színház előadóművészei a felnőtteknek szerveznek kreatív programot, amelynek célja, hogy könnyű, szórakoztató és „könnyen bevállalható foglalkozásokon keresztül a felnőttek újrakapcsolódjanak azzal a gyerekkori énjükkel, amikor még szabadon játszottak” – mondta Dálnoky Réka.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Igyekeznek fesztiválhangulatot teremteni, több koncert és filmvetítés is lesz a dráMAkocsMÁ-ban, amely szabadtéren, a színház épületének park felőli oldalánál működik majd. Itt többek közt – közkívánatra – vetítik majd a televíziós kategóriában UNITER-díjat nyert Samuel Beckett: Rövidek című saját produkciójukat.

A jelenlegi szabályok értelmében hetven százalékos nézőtéri telítettséggel lehet beltéri előadásokat tartani. Mivel a dráMA idején csak két nagyszínpadi produkció lesz, a legtöbb előadásra stúdiószínházi körülmények között kerül sor. A csökkentett nézőtér amúgy is korlátozza az előadásokon résztvevők számát, az említett korlátozás még inkább. Az adott lehetőségeket igyekeztek maximálisan kihasználni, de nem árt idejében helyet foglalni vagy bérletet váltani – jelezte Nagy Pál.   

Önkéntesekre várnak

A fesztivál idejére várják önkéntesek jelentkezését, korhatár nélkül, a fesztivál lebonyolításában lehet segíteni. Mivel az önkéntes munkát mint civil közösségi tevékenységet itt is szeretnék meghonosítani, bátorítani, a felhívás nem csak a dráMA idejére érvényes, jelentkezni évad közben is lehet a színház telefonszámán, e-mailben vagy személyesen – fogalmazott a színházigazgató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés