
Fotó: Erdély Bálint Előd
Adókedvezményeket fogadtak el soros ülésükön a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők, valamint aktualizálták az Orbán Balázs, a Wesselényi Miklós és a Nicolae Băcescu utcák kereszteződésének korszerűsítési terveit, amelyeknél jelentős költségnövekedésre kell számítani. A választott tisztségviselőknek átadandó jelvények és igazolások modelljeiről szóló határozattervezetet ugyanakkor elhalasztották.
2021. február 25., 15:492021. február 25., 15:49
Albert Sándor, a Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben megválasztott önkormányzati képviselő lemondásának elfogadásával kezdődött a testületi ülés, ahol az is kiderült, hogy helyét Godra Zsolt fogja átvenni. Albert egyébként városmenedzserként folytatja a munkát.
Venczel Attila főjegyző felelevenítette, hogy a törvény előírja a választott képviselők mandátumát alátámasztó igazolványok és jelvények átadását, amelyek modelljéről terjesztettek elő határozattervezetet. Ezt nem tehették meg a beiktatási ünnepségen, hiszen akkor még nem rendelkezett a kormány ezek kinézetéről. Benedek Árpád Csaba (RMDSZ) képviselő módosító javaslatára is kitért, miszerint magyar nyelvű igazolványt is kellene készíteni: erre szerinte van lehetőség, hiszen csak egy fordításról van szó. András Lehel, a POL frakcióvezetője elmondta, ők is fontosnak tartják a magyar nyelv használatát, ugyanakkor szeretnék, ha a jelvényen a város címere is szerepelne. Arra kérte a hivatal dolgozóit, hogy tegyenek meg mindent a városi címer központi jóváhagyása érdekében. Kijelentette ugyanakkor, hogy addig is tartózkodni fognak a bemutatott modellek elfogadását illetően, így nem szavazták meg a tervezetet.
A testület 50 százalékos adókedvezményt hagyott jóvá mezőgazdasági munkálatokra használt gépekre, ugyanakkor 95 százalékost a hibrid járművek esetén. Adómentességet kaptak ugyanakkor a közhasznú célra felhasznált épületek tulajdonosai is. Az Udvarhelyi Fiatal Fórum esetében kiderült, hogy ők az általuk ingyenesen használt épületrészből bérbe adtak egy több tíz négyzetméteres részt egy irodának – persze arra nem kértek adómentességet. Noha irányukba is pozitívan döntöttek a képviselők, a főjegyző jelezte, hogy ellenőrizni fogják a hasonló eseteket.
– hangzott el az ülésen. Utóbbi esetben egyébként a hivatal végezteti majd el a munkát, amit kiszámláznak az érintettnek. Az is lényeges változás, hogy ezentúl nem lehet csúcsforgalomban – vagyis reggel fél nyolc és negyed kilenc, valamint délután négy és hat órák között – szemetet gyűjteni, illetve szállítani a főbb utcákban és belvárosban.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szabó Sámuel, a hivatal beruházási osztályának vezetője elmondta, hogy elkészült az Orbán Balázs, Wesselényi Miklós és Nicolae Băcescu utcák kereszteződésében tervezett forgalomkönnyítő felújítás kivitelezési terve. Módosítások történtek az eredeti tervekhez képest, vagyis szalagkorlátokat szerelnek fel, szélesebb lesz az út, amit kockakővel választanak el a járdától, továbbá pihenőhely is lesz. A kivitelezést a tervek szerint már idén ősszel befejeznék. Berde Zoltán RMDSZ-es képviselő számonkérte, hogy a három hónappal ezelőtt elfogadott 700 ezer lej értékű költségek miért nőttek szinte a duplájára. Az igazgató közölte, hogy
A főjegyzőt is meglepte az árnövekedés, de úgy gondolja, hogy reális összeggel kell meghirdetni a közbeszerzési eljárást, hogy mihamarabb megvalósulhasson a projekt. Ezzel a képviselők többsége is egyetértett.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Venczel Attila tevékenységéről számolt be a különfélékben. Egyebek mellett elhangzott, hogy tavaly 213 pert folytatott a hivatal, amelyek többsége kihágásokra vonatkozik. Ebben az évben összesen tizenkét alkalommal fogadott ügyvédet az intézmény, amelyből egy esetben – a babakelengye program ügyében – vesztettek pert.
Kiderült, hogy két határozat ellen emelt kifogást a prefektusi hivatal az elmúlt időszakban: szerintük ugyanis nem lehet átruházni egy rendelőre megkötött koncessziós szerződést más háziorvosra, ugyanakkor a távhőszolgáltató hitelszerződését sem lehet meghosszabbítani. Ezekben az esetekben a prefektus következő intézkedésének megvárását javasolta. András Lehel rámutatott, azt kérték Hargita Megye Tanácsától, hogy tizenhárom helyi projektet támogassanak az intézményhez utalt áfa-visszaosztásból. Ebben az RMDSZ-frakció közreműködésére is számítanak. Pálfi Kinga alpolgármester elmondta, kérni fogják a közegészségügyi igazgatóságtól, hogy a városi kórház intenzív osztályán lévő tíz ágyból csak ötöt hagyjanak meg a Covid-19 által fertőzött betegek számára. Ezzel egyetértettek a képviselők.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!