
Megnyitó táncos előadással. Így is lehet ünnepelni a könyves seregszemlét
Fotó: Bereczky Sándor
Olvasó, könyvvel és könyvön pózoló, táncoló gyereksereggel nyílt meg a 25. Nemzetközi Könyvvásár Marosvásárhelyen. A jubiláló rendezvény évek óta jóval többet jelent, mint egy egyszerű könyves seregszemle.
2019. november 14., 18:202019. november 14., 18:20
Ünnepi beszédek helyett táncos performansszal nyílt meg a jubileumi könyvvásár. A helyszínéül szolgáló Nemzeti Színház előtt a Navarra Dance tánccsoport gyerektáncosai adták elő A könyvek bűvöletében című előadásukat: hatalmas könyvön pózoltak, könyvekkel táncoltak, a produkció végén pedig ők voltak azok, akik kinyitották a látogatókra váró színház kapuit.
– fogalmazott a Székelyhonnak a megnyitó után Káli Király István, a rendezvényt szervező Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. Elárulta azt is, nagyon boldog és óriási elégtétel számára, hogy a rendezvény elérte a negyedszázadot, úgy érzi, ajándék az élettől, hogy ezt ennyi éve szervezheti, és reméli, a jövőben is folytatódni fog.
Káli Király István elmondta, mint minden évben, idén is megtelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka, sőt szűknek bizonyul, annyi kiadó szeretné megmutatni magát a könyvvásáron. „Több mint negyven önálló standot rendeztünk be, amelyeken mintegy 12–15 ezer címet találhatnak az olvasók. Fantasztikus a kínálat gyerek-, ifjúsági és felnőttirodalom terén, nem hiszem, hogy valaki ne találna kedvére valót. Erdély és Magyarország minden szegletéből érkeztek kiadók, de itt van az Oxford és a Fischer is, amely külföldi kiadók könyveit kínálja, és itt van a kolozsvári egyetemi kiadó, úgyhogy szakkönyvekből sincs hiány” – sorolja a kínálatot a főszervező, aki arra is büszke, hogy Marosvásárhely olvasóközönsége évről évre eltartja ezt a vásárt. Nélkülük nem menne – jegyzi meg.
Különböző kiadók akciókkal is kecsegtetnek: akár 10 lejes könyvek között is lehet válogatni.
Fotó: Bereczky Sándor
A vásár vasárnap estig tart, közben színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal is szórakoztatják a könyvek szerelmeseit.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!