
Jelenleg nem úgy haladnak a csőtörések javításával, ahogyan az elvárható lenne. Archív
Fotó: Gergely Imre
Május közepétől már az új cég, a Gyervíz biztosítja Szentmiklóson, illetve Újfalu és Alfalu községekben az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást – legalábbis ez a tervezett forgatókönyv. A jelenleginél jobb szolgáltatást várnak a változástól.
2018. április 18., 18:272018. április 18., 18:27
A lakosság az árak terén, illetve a szolgáltatás minőségét illetően az átállás utáni első időszakban nem fog semmilyen változást tapasztalni, de a későbbiekben már érzékelni fogják az emberek, hogy jobb kezekbe került a szolgáltatás.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere közölte, a törvények által előírt határidőket betartva, május 10-e után kerülnek napirendre a három érintett önkormányzat képviselő-testületeiben azok a határozattervezetek, amelyeknek eredményeként a Gyervíznek adják át a két közszolgáltatást. A társulás és az ehhez tartozó cég bejegyzése már megtörtént. Amint a szükséges tanácshatározatok megszületnek, indulhat az új vállalat működése, a személyzet alkalmazása.
Az elöljáró nem titkolta, egyáltalán nem elégedett azzal, ahogy a jelenlegi szolgáltató, a Go Rt. a hibaelhárításokat végzi. Sok panasz érkezik a lakosságtól ezzel kapcsolatban. Az alkalmazásoknál figyelembe fogják venni, hogy
A mostani, tavaszi időszakban az átlagosnál is több a panasz, egyszerre több helyen hibásodnak meg a több évtizedes vezetékek. A javítások pedig lassan haladnak.
Az új cég jó helyzetből indul azért is, mert a három társult önkormányzat hozzáadja a maga eszközparkját is, így egy jól felszerelt szolgáltató fogja végezni a tevékenységet. Az is egy lényeges szempont, hogy új, modern víztisztító állomást és szennyvíztelepet kell működtessen majd a Gyervíz.
Gyergyószentmiklós önkormányzatának szándéka, hogy a csődbe jutott cég felszámolójától megvásárolja az ingatlant. Ezt már a korábbi hónapokban szerették volna kivitelezni, de a lépést több tényező is hátráltatta. Van más ajánlattevő is, aki szintén megvenné a telephelyet, és a szükséges anyagi fedezet előteremtése is akadozik. Az önkormányzat egy korábban felvett, de el nem használt hitelkeretből fizetné ki a szükséges összeget, de ezt a lépést a pénzügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia. Erre vár most a város.
Erősödött pénteken a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,37 banival (0,07 százalékkal) 5,2353 lejre csökkent a csütörtöki 5,2390 lejről.
Tavaly a legalább tíz embert foglalkoztató európai uniós vállalkozások közel kétharmada (63,6 százaléka) használt valamilyen közösségi oldalt; Románia a sereghajtók közé tartozik e tekintetben.
Több mint háromszáz éves tölgy terebélyesedik a székelyudvarhelyi szovjet síremlék közelében, amely a város legidősebb élő fájának számít. Szakemberek vizsgálatokat végeznek, majd tervet dolgoznak ki a fa életének meghosszabbítására.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert. A magashegyi úton 7 és 21 óra között lehet közlekedni.
A bukaresti ügyészség pénteken 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!