
Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön már tüntettek, Udvarhely következik
Fotó: Gábos Albin
Miután az elmúlt időszakban egyre gyakoribbak a magyarellenes megnyilvánulások, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a sikeres csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi megmozdulások után folytatja a tiltakozások sorozatát – jelentette be szerdai nagyváradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, a politikai alakulat elnöke.
2019. július 03., 18:242019. július 03., 18:24
2019. július 03., 18:252019. július 03., 18:25
„Már nem egyszerűen Úzvölgyéről van szó, hanem szemmel láthatóan az élet szinte minden területén zajlik a magyar közösség ellehetetlenítése” – mondta el Csomortányi, tudatva, hogy a következő tüntetés helyszíne Székelyudvarhely főtere lesz, ahová július 23-án 18 órától várják a tiltakozókat.
„A sepsiszentgyörgyi megmozduláson a helyieknek köszönhetően sikerült elérni azt, hogy valamennyi magyar párt és politikai szervezet támogassa a kezdeményezést. Úgy tűnik, hogy a magyar közösséget ért támadásokból erőt merítve
– vélekedett a néppárt elnöke.
Jelezte ugyanakkor, hogy a néppárt folytatja az adminisztratív jellegű küzdelmet is ezekben az ügyekben, a Hargita megyei önkormányzati vezetőktől pedig azt kérik, hogy a helyi önkormányzatokban a magyar pártok képviselői közös nyilatkozatban foglaljanak állást, kimondva, elfogadhatatlannak tartják, hogy a folyamatosan a helyi közösség ellen dolgozó Hargita megyei prefektus még nem nyújtotta be lemondását.

Az eső ellenére sokan érezték fontosnak, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az úzvölgyi katonatemető körül kialakult botrány miatt: az Erdélyi Magyar Néppárt által szervezett tüntetés kezdetére több százan jelentek meg Csíkszereda főterén kedden délután.

Itthon vagyunk! – skandálta a több száz fős tömeg csütörtökön délután Sepsiszentgyörgy főterén az úzvölgyi temető védelméért szervezett tüntetésen.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!