Székely társadalmunk kutatója

Túros Endre: a kutatócsoportunk a székelyföldi társadalomnak a megismerését tűzte ki célul

„Az iskolába való beiratkozáskor azt mondtam, hogy az aradi vértanúk 100. évfordulóján születtem. Szegény tanító néni ezt nem tudta, utána kellett nézzen, viszont attól kezdve rettenetesen tisztelt engem” – fogalmazott találkozásunk alkalmával Túros Endre, aki magát a szocializmus gyermekének tartja, mert úgyszólván beleszületett az akkor még új rendszerbe. Generációjuk számára a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy annak a rendszernek a szabályait kellett elfogadni. Gyermekéveit a Kolozs megyei Kisbácson töltötte. A középiskolát és az egyetemet Erdély fővárosában végezte. Az 1960-as éveket a szocializmus legoldottabb időszakának tartja. „Nem véletlen, hogy a 60-as évek végén köszönt be a prágai tavasz.”

A boldog hatvanas évek

A nyugdíjas tanár diákéveire visszaemlékezve, kijelentette: „szabadoknak éreztük magunkat. Nagyon jó hangulatú világ volt, azt hiszem, hogy az irodalommal, a kultúrával való kapcsolatomat leginkább ezek az évek alapozták meg. Az iskolánkba havonta jöttek előadást tartani kolozsvári művészek, írók, költők, színészek. Nemcsak bemutatkoztak, hanem beszélgettek is velünk, minket is meghallgattak.” Az akkor már nyolcvan éven felüli Kós Károlyra úgy emlékszik, mint nagyapára, aki „mesélt, mesélt rengeteg sokat”. Túros hozzáfűzte. „a mi korszakunk gyermekének a két világháború közötti eseményekről Kós Károly nagy történetei voltak az egyedüli források. Károly bácsi nemcsak az írói munkásságáról beszélt, hanem mindenről: a gazdálkodástól a politikáig, egész életéről, amit nagyon-nagyon jó volt hallgatni” – emlékezett tisztelettel a nagy építészre a nyugdíjas pedagógus.

Hosszú évtizedek távlatából a szocializmus időszakát tekintve, minden természetesnek tűnt akkoriban. Generációjuk úgy készült az életre, mint akiknek a világmegváltás abból fog állni, hogy egy kicsikét finomítanak a rendszeren, aminek ugyan vannak hibái, de amit majd ők rendbe tesznek és minden nagyon jó lesz. Az egyetemi évek is ebben a hangulatban teltek – magyarázta.

Érdekelte a gyermekek sorsa

1972-ben helyezték Csíkszeredába, ami akkor jó helynek számított. Alternatíva Bukarest lett volna. A hargitai megyeszékhelyen a 2-es számú iskolához került tanárként. Mikor megérkezett, akkor derült ki számára, hogy a csíksomlyói gyermekotthon iskolájáról van szó. „Eleinte ijesztőnek tűnt, mert idegen, magyar szakos tanár voltam, és bizony Csíkban a megyésítés után a magyar értelmiség és főleg a magyartanár nem tartozott az óhajtott jövevények közé” – értékelte a megyeszékhelyre való kerülését Túros Endre.

Elmondása szerint az iskola életében egy jó korszakot fogott ki. Gazdaságilag, szervezetileg a tanintézmény versenyképes volt a város más iskoláival. Az is természetes volt, hogy egyetemre jutottak onnan gyermekek. Akkor alakult ki egy viszonylag egységes nevelő- és pedagógusközösség. Ez a környezet nagymértékben hatott rá. Érdekelte a gyerekek sorsa, honnan jönnek, mi lesz belőlük. A hetvenes évek végére hozzá hasonló emberekből létrejött egy akkor még Etnológiai körnek nevezett baráti társaság. Gondolataikat megosztották egymással, így nagyon sokat tanultak.

Érdekességként Túros megemlítette: volt egy időszak, hogy hivatalosan a pártkabinetbe járhatott a csoport, ahol saját témáikról, olvasmányaikról beszélgettek, könyveket, információkat cseréltek. Kutatásaik eredményét a Hét mellékletében publikálták, ami akkoriban kissé nehézkesen ment. A non profit társaságot Kommunikációs és Antropológiai Munkacsoport (KAM) néven jegyezték be a fordulat után. A munkacsoport kisebb változásokkal a mai napig működik, létezik. Pályázatoknak köszönhetően könyveket, folyóiratokat adtak ki.

Tanfelügyelő a nagy fordulat idején

Életében nagy változásként értékelte, hogy 1984-ben kinevezték megyei tanfelügyelővé, mely korszak hét évig tartott. Érdekesnek és eredményesnek gondolja azokat az esztendőket. „Az akkori tanfelügyelőségből én voltam az egyetlen, akit a forradalom után a pedagógusok megválasztottak tanfelügyelőnek. \'90-ben – amikor mindenkit kirúgtak – úgy kezdhettem az új korszakot, hogy megválasztottak abba az állásba, amibe addig is dolgoztam. Egy évet még kibírtam tanfelügyelőként, majd visszamentem a gyermekotthon iskolájába, ahonnan \'97-ben a Nagy István Művészeti Szakközépiskolába kerültem, és onnan mentem nyugdíjba 2010-ben.”

Fontos megértenünk világunkat

„A kutatócsoportunk a székelyföldi társadalomnak a megismerését tűzte ki célul, ugyanis, ha azt a világot, amiben élünk, sikerül megérteni, akármennyire ronda is az, akármennyire is sok baj van vele, sokkal könnyebben el tudjuk viselni, és nem leszünk annyira kiszolgáltatottak” – fejtette ki gondolatait Túros Endre. Hozzáfűzte: a mai korszak nagy problémája a szociális háló hiánya, aminek újjáépítése kérdéses, mert az alulról jövő kezdeményezések nagyon gyengék, viszont tisztelet mindazoknak, akik mégis próbálkoznak és szép eredményeket érnek el. Úgy véli: „a mai társadalmunkat a modernizációs kihívás veszélyezteti. Minél jobban felgyorsul a világ, annál nehezebb lesz védekezni ellene. A közösségek a maguk módján küzdenek a kihívások ellen, kérdés, hogy milyen sikerrel, viszont vannak biztató jelek. Egyik oldalon ott a globalizáció, de a nagy fejlődésbe csak kis közösségeken keresztül lehet igazán eredményesen bekapcsolódni.”

Beszélgetésünk végén Túros Endre elmondta: elképzelései között szerepel a szocializmus időszakának pedagógusait megszólaltatni valamilyen formában, és arról a korszakról egy átfogó képet nyújtani.