Az utolsó falatig elfogyott a háromféle ízvilágot megtestesítő, százötven méteres kolbász a közösségi összefogásról szóló rendezvényen, a szombati XII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon.
2025. február 02., 18:272025. február 02., 18:27
A hagyományőrzést zászlójára tűző esemény érdemi részét természetesen ezúttal is kolbásztöltő-verseny képezte, amelyre huszonhét csapat nevezett be, nyolc Magyarországról, egy a Felvidékről, a többi itthonról.

Az időjárás nem kedvezett a 12. kolbászfesztivál megrendezéséhez, de ez nem a szervező helyi ifjúsági egyesületen múlott. Habár jobb lett volna, ha a résztvevőket sár helyett hó fogadja Csíkszentmiklóson, ez egyáltalán ment a hangulat kárára.
A zsűrit idén a „magyaros” ízek nyűgözték le a székely konyhára inkább jellemző „sápadt” kolbászok kárára, ebből kifolyólag három anyaországi társulat végzett a képzeletbeli dobogón.
Első lett a Kétegyházi Román-Magyar Egyesület égisze alatt verbuválódott Csak csajok Kétegyházáért csapat, második helyen a Békési Várkapitányok végeztek Békéscsabáról, míg a harmadik helyet a Kajárpéci Aperitív Törzs (Győr-Moson-Sopron vármegye) zsebelte be.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!