
Meg tudod csinálni – vallja a legtöbb motivációs tréner és fénykép. „A baj ott kezdődik, amikor az illető azt hiszi, hogy most megtalálta bajaira az univerzális gyógyírt”
Fotó: Pixabay
Motivációs könyvek, írások, idézetek és Youtube-videók végeláthatatlan sora értekezik manapság a sikerről és az arra kondicionált életről. Az internetnek köszönhető szabadság következtében pedig napjainkban gyakorlatilag csak az nem lesz motivációs előadó, aki nem akar. A jelenségnek viszont számos árnyoldala van, hiszen a felelőtlen tájékozódás e téren akár komoly pszichés traumákhoz is vezethet. Albert Ildikó pszichológussal jártuk körbe a témát.
2021. április 17., 22:212021. április 17., 22:21
– Nagyon divatos manapság az önfejlesztés. Az online térben, a közösségi oldalakon számos életvezetési tanáccsal találkozhatunk. Miért lett ilyen népszerű az ún. „könnyűmotiváció”?
– Erre az egyszerű kézenfekvő válasz az lenne, hogy azért, mert miközben elénk folyik, azt sugallja, könnyű bármit elérni, bármivé lenni. És a léleképítés, jól-rosszul, de mindannyiunk igénye valamilyen formában.
Nekem még mindig meggyőződésem, és valószínűleg ez már így is marad életem végéig, hogy a tudás, a nevelés és az önnevelés – végül is az önsegítés is ez utóbbi körébe tartozik vagy tartozhatna – humán feladat, azaz ember végzi ember segítségével és nem online sajátítjuk el. Ezzel el is jutottunk a tanügyünk nagy hiányosságához: talán a legfontosabbra nem tanít meg, arra, hogy hogyan éljük jól az életünket. Persze, van ebben a családnak is felelőssége bőven, de ezek külön nagy témák. Amit tehát nem tanítanak meg, azt megpróbáljuk a legegyszerűbb módon megszerezni.
– A motivációs könyvek is soha nem látott népszerűségnek örvendenek. Hogyan érdemes szelektálni e téren?
– Így igaz, ma már a könyvpiacot is elöntötte a mindenféle segítő és önsegítő könyv, amelyben néha már a szakember sem képes kapásból tájékozódni. Nincs olyan módszer, amely biztosan megvédje a saját kezdeményezésből csak internetről tájékozódó fiatalt vagy esetleg kevésbé fiatalt. Illetve ugyanaz lenne, mint mindenféle tájékozódás esetén:
Ismert tudományos szerzők műveit, az általuk ajánlottakat lenne érdemes olvasni, illetve a szakemberek véleményét kikérni, ha ismernek ilyet. Ha valaki interneten is keresgél és neveket vagy könyvcímeket üt be, egyértelműen kiderül, hogy mi a különbség egy Popper Péter, Csíkszentmihályi Mihály, Bagdy Emőke, Aronson, Fromm, hogy csak néhányukat említsem, és valamelyik motivációs tréner között. Aztán lelke rajta, hogy miután elolvassa, mit lehet róluk tudni, kit választ ki közülük a maga számára.
– Apropó, motivációs trénerek, talán nem túlzást azt állítani, hogy felhígult a szakma? Könyvek, filmek és Youtube-videók végeláthatatlan sokasága értekezik arról, hogy hogyan érdemes élni az életünket. Bár a könyvek sokban különböznek egymástól, a legtöbb arról szól, hogy gondolkodj pozitívan, képzeld el a sikeredet, mondj pozitív megerősítéseket nap mint nap stb. Nem mellesleg az önfejlesztő tréningek is egyre divatosabbá váltak.
– Sajnos a szakma valóban felhígult. Részben ennek következtében, eltolódnak a hangsúlyok. Mert például a pozitív szemlélet vagy általánosabban a pozitív pszichológia, alapjáraton használható hozzáállást, mentalitást hirdet:
Ám ebben is szükség lenne a mértékre, mint különben mindenben, de átestünk a ló túlsó oldalára és az már káros. Tudni kell azt is, hogy minden előadás és/vagy film, ha tetszik, a nézőben katarzist, azaz felszabadulási élményt, örömöt vált ki, s valamiféle ösztönzést arra, hogy maga is így cselekedjék. Ez eddig rendben lenne. Az ilyen próbálkozás az elején még valamiféle részleges eredménnyel is járhat. Hisz a technika, hogy ismételgesd magadnak azt, amit el szeretnél érni, vagy érezni szeretnél, azaz az önszuggesztió, mert erről van szó, ha nem is mondják így ki, önmagában egy ideig feszültségoldó hatással jár, ha nem is válik belső indíttatássá. Az tudományos tény ugyanis, hogy
Ez magyarázza az autista gyerekeknél megfigyelhető (néha hosszú ideig, órákig is tartó) ismétlődő, sztereotip mozgásokat, vagy a kényszercselekvések, a kényszeres gondolatok kialakulását az erősen szorongó embereknél. Ezért megtörténhet, hogy egy gondokkal vagy betegséggel küzdő személy ezzel elodázza a bajok és azok nagyságának a felismerését, hisz ideig-óráig oldja őket, miközben a valóságban a problémák súlyosbodhatnak, esetleg – ilyennel is találkoztam – újabb tüneteket ad hozzá a már meglévőkhöz. Ha a gondokkal küzdő személy eljut végül szakemberhez és megoldja a gondjait, akkor rendben.
A nagy baj megint az, hogy akik belekerülnek ebbe a motivációs-ezoterikus-önfejlesztős rendszerbe, legtöbbször annyira hisznek (!) benne, hogy nem lehet meggyőzni őket arról, hogy másféle segítséget vegyenek igénybe.
Ezek a motivációs előadások eléggé kaotikusak is, vagy az előadó sajátos egyéni logikája érvényesül bennük, de ugyanakkor roppant szuggesztívek is: az előadó lelkesedése, a tréner (vélt vagy valós) karizmája, mely egy bizonyos rétegre nagy hatást képes gyakorolni, az ismétlések, mély nyomot képesek hagyni az erre fogékonyakban. Ezért úgy tűnhet, hogy ezek a találkozások, ill. idézetek vagy önsegítő könyvek azonnal hatnak.
Albert Ildikó csíkszeredai pszichológus
Fotó: Kuna Ibolya
– Az emberek pedig vevők az ilyenfajta könnyűmotivációra…
– Igen, korunk sajnos vevő ezekre a jelenségekre, hisz ő termelte ki őket. A kortárs világ nem kifejezetten a jól szervezettségről, a pontos határok meghúzásáról, az erős értékrendszerek kialakításáról szól. Épp ellenkezőleg, túlzottan megengedő, anómiás, sok mindent összemosó világban élünk, melyben
Nem igazán szeretünk nagy energiát és sok időt befektetni a dolgokba. Alapjáraton inkább a passzív befogadás a menő: oldja már meg valaki, csináljon már valaki valamit a bajommal.
Sajnos, az sem tesz jót, hogy bizonyos értelemben kezd felhígulni a szakma is. Egyrészt spiritualitás címén az ezotéria is beszivárgott a lélektani narratívába, másrészt a politika is megtette a magáét, hisz oda jutottunk, hogy lelki jelenségeket nem annyira tudományos iskolák, hanem az ideológia mentén értelmezünk. Az értékek megkérdőjelezése, a klasszikus erkölcsiség alkonya ráadásul rátesz még az egészre egy-két lapáttal. Az élő kapcsolat fontosságát bizonyítja többek között a motivációs előadások és tréningek sikere. Ezért kellene megtanítani otthon, az iskolában, majd felsőbb iskolában, hogy mit kell, mit érdemes ismerni, hogyan kell szelektálni, honnan a legjobb informálódni. Illetve azt is, hogy
Ilyen értelemben a világ tulajdonképpen nem változott, mert ugyanarról a jelenségről van szó, amit régebb a faluközösség, a szomszédok vagy a munkatársak szerepe jelentett, illetve jelent részben ma is, mikor sokan a szomszédasszony, a koma, az ivócimbora vagy a főnöke hasonló tünetei alapján „ismeri fel” saját betegségét és kezeli azt az utcasarkon, kapuban vagy egy kávé mellett megbeszélt gyógyszerekkel.
A helyzet külön pikantériája, hogy létezik valamiféle társadalmi szkizofrénia ezen a téren (is): egyrészt még mindig eléggé kemény előítéletesség létezik a pszichológusokkal, pszichiáterekkel és a pszichés gondokkal küzdőkkel szemben, másrészt divattá vált depressziósnak lenni (olyan depis vagyok, mondják sokan, gyakran), illetve röpködnek a mindennapi beszédben az olyan diagnózisok, mint pszichopata, oligofrén vagy demens, természetesen nem kifejezetten a helyzetnek megfelelően. De valódi ismeret a köztudatban annál kevesebb van.
– Szót kell ejteni ugyanakkor arról is, hogy az imént felsoroltak mellett létezik még egy ennél is úgymond könnyebb motivációforrás. Ezek az interneten terjedő motivációs idézetek, gyakorlatilag ma már nem tudjuk végiggörgetni úgy az üzenőfalunk a közösségi média felületein, hogy ne botlanánk bele ilyenekbe.
– Ha a népszerűségükre gondolunk, akkor nagyon hasznosaknak tűnhetnek, hisz sok a rajongójuk. Mégis, inkább problémásnak tartom ezeknek a terjedését. Elbírálásukhoz szerintem az ilyen idézetek valóságtartalmából, illetve használhatóságából, érvényességéből kell kiindulnunk, de személyes – szakmai – tapasztalatom is van azzal kapcsolatban, hogy mit lehet, illetve mennyire semmit sem lehet velük kezdeni. Azt hiszem, képtelenség teljes egészében átfogni őket, hisz nagyon sok van belőlük, ráadásul az élet minden területéről fogalmaznak meg meglátásokat. Magam is beléjük botlom állandóan, és mindig elrettentenek.
Az egészet a közlőnek az a hite köti össze, hogy ő ezekkel megoldja az élet minden gondját, megtanít boldognak lenni, jól szervezni az életed és egyáltalán, mindenre, ami ahhoz kell, hogy jól érezd magad a világban és megoldj, vagy legalább ne rágódj minden problémán. Na, ezt az oldalát tartom veszélyesnek.
Utána leggyakrabban kétféle magatartás következik: vagy várja, hogy mivel így gondolja a dolgokat ő is, változzon meg magától az élete. Vagy elkezdi alkalmazni, illetve megpróbálja alkalmazni őket, ám egy idő után mindkét esetben kiderül, hogy ez nem megy, nem ilyen egyszerű. Ilyenkor legtöbben összezavarodnak, és saját magukat hibáztatják, amiért képtelenek jól élni az életet, képtelenek azt tenni, amit tanítottak nekik.
Alkalmanként az is megtörténik, hogy miközben azt hiszi, ő most már sok mindent jól csinál, a környezete nem díjazza, mert hát valójában nincs amit. Azaz egy illuzórikus eredményt ér el és hisz valóságnak. Ez különben a valódi és az ideális én keveredésének klasszikus esete, amivel elég gyakran találkozunk különben is, nincs szükség arra, hogy külön kiváltsák és megerősítsék a jelenséget.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
szóljon hozzá!