Hirdetés
Hirdetés

Szakiskolások versenyeztek Gyergyószentmiklóson a Szakmák hétvégéjén

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A fiatalok számára sokkal érdekesebb az, ha az iskolapadból kimozdulva, a mindennapi tanórák monotonitását megtörve új környezetben, izgalmas kihívásként mutathatják meg, hogy mire is képesek. Erre alapozva szervezték meg a Szakmák hétvégéje című, vetélkedővel egybekötött találkozót a faipari szakiskolákban tanuló diákok számára.

Gergely Imre

2019. november 16., 16:292019. november 16., 16:29

Nyolc Hargita megyei szakközépiskola diákjai találkoztak Gyergyószentmiklóson, ahol előbb egy fórumon mutattak be az előadók olyan jó példákat, olyan itthon érvényesülő és szakmájukban dolgozó fiatalokat, akik a mostani iskolásokat is erre ösztönözhetik. Ezt követően egy faipari üzemet látogattak meg, végigmenve a gyártási folyamaton, aztán pedig jöhetett a nap fő eseménye, a verseny.

A nyolc csapat egyformán előkészített szerkezeti elemeket, szerszámokat és szerelési rajzot kapott kézhez, hogy egy köztéren hasznosítható szemeteskosarat állítsanak össze. Fontos volt persze, hogy ki milyen idő alatt képes ezt megvalósítani, de

a csapatmunka, a hozzáértés és leleményesség alapján is pontozott a zsűri.

Az első forduló után jött a döntő, ahol a zsűri által kiválasztott öt diák egy faházikót épített fel előregyártott elemekből.

A versenyen a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont csapata bizonyult a legjobbnak,

második lett a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola, míg a harmadik helyezést a Korondi Szakközépiskola tanulói szerezték meg. Különdíjban részesült Balla Izabella, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Iskolaközpont diákja, egyedüli lány versenyzőként.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Cél, hogy megmutassák, a szakmai tudással lehet érvényesülni

A Hargita Megye Fejlesztési Ügynökség először szervezte meg a Szakmák hétvégéjét, ahol a faipari tanulók találkozhattak, de ennek lesz folytatása más szakmák területén is – közölte Cilip Árpád, az ügynökség igazgatója. Az elképzelés szerint a vetélkedőkön a legjobbaknak bizonyuló diákok egy záró, közös rendezvényen fognak találkozni.

Hirdetés

Céljuk, hogy ezeken a rendezvényeken megmutassák a tanulóknak, a jó szakmunkások itthon is érvényesülni tudnak, de

ha el is mennek külföldre, igyekezzenek saját szakmájukban vagy rokonszakmákban elhelyezkedni, és a kint tapasztaltakat hazahozva itt kamatoztassák azt, ahonnan származnak, gazdagítva vele a helyi közösséget.

Király Szabolcs, az ügynökség munkatársa szerint már most, az első szakmák hétvégéjén is túljelentkezés volt, láthatóan érdekes a fiatalok számára az, hogy versenyben, hasonló iskolákban tanuló társakkal mérhetik össze tudásukat, és az itt elért siker remélhetőleg elismerést hoz majd nekik saját iskolatársaik körében is. A verseny kihívást jelent a tanintézeteknek is, akik ösztönözve vannak ezáltal, hogy megfelelően felkészítsék tanulóikat és a legjobbakat küldjék el a versenyre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés