
Biztonságosabb lehet ez az útkereszteződés a fényjelzéssel ellátott tábla kihelyezésével
Fotó: Erdély Bálint Előd
Figyelemfelkeltő villogóval ellátott stoptáblákat szereltek Székelyudvarhelyen a Lejtő és Tamási Áron utca kereszteződésénél.
2021. november 04., 20:582021. november 04., 20:58
Azért választották ezt a kereszteződést, mert itt rendkívül nagy a forgalom, a Tamási Áron–Lejtő útkereszteződésnél lévő villanyrendőrt sokan erre haladva kerülik ki – tudtuk meg Zörgő Noémitől, a polgármesteri hivatal sajtszóvivőjétől.
Egy stoptábla nem volt elég, kihelyeztek még egyet, majd az úttestre is ráfesttettek egy STOP jelzést, de az elágazás így is balesetveszélyes maradt. „Egyelőre ezt a kettőt (villogóval szerelt stoptábla – szerk. megj.) helyeztük ki, de ha beválik, akkor értelemszerűen más helyekre is tervezünk ilyeneket felszerelni” – közölte Zörgő Noémi.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ez azonban már a jövő évi költségvetésből valósulhat meg, hiszen
Ennek oka az, hogy raktáron nem létezik ilyen összeállítású forgalmi eszköz, ezek külön megrendelésre készültek – magyarázta a sajtószóvivő. Villogó fénnyel szerelt jelzőtábla egyébként a város forgalmasabb útszakaszainál lévő átjárók közelében már sok helyen van, folytatta Zörgő Noémi.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Jelenleg további hasonló gyalogosvédelmi berendezés szerelése zajlik. Első körben a forgalmasabb útszakaszokon helyeznek el ilyeneket, ezt követően pedig sorra kerülnek a lakónegyedek is.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!