Egy átveréses üzenet, aminek nem szabad bedőlni
Fotó: Székelyhon
Csak egy ártalmatlannak tűnő üzenet kell hozzá, miszerint megérkezett a várva várt csomagunk a világ másik feléről, és személyes adataink megadásával máris csalás áldozatai lettünk. Bedőlve az átverésnek sokszor súlyos összegektől fosztanak meg az adathalászok, újabban a Román Posta nevében is gyakran történnek visszaélések, és ha már hozzáfértek az adatainkhoz, nem sok reményt fűzhetünk az elcsalt pénzünk visszaszerzéséhez.
2024. augusztus 16., 07:582024. augusztus 16., 07:58
„Úgy estem bele a csalók csapdájába, hogy előzetesen tudtam erről a csalási módról, és biztos voltam benne, hogy rajtam nem fognak sosem ki. És mégis megjártam” – kezdi történetét egy csalás áldozatává vált károsult.
– meséli. A férfi elmondta, hogy először az említett hat lejt vették le a számlájáról, azonban nem tűnt fel neki, hogy nem kapott róla értesítést, majd a nap második felében, amikor véletlenszerűen leellenőrizte kártyaegyenlegét, rádöbbent, hogy
A banki applikációban ekkor már látható volt az is, hogy egy londoni székhelyű céghez vándorolt a pénze, az interneten leellenőrizve pedig kiderült, hogy álprofilú cégről van szó.
A férfi rögtön lenullázta az egyenlegét: egy bankautomatánál kivette a napi limitet, azaz 2990 lejt, a többit pedig egy barátja számlájára utalta. A bankban is jelezte a problémát, ahol letiltották az amúgy is üresen hagyott kártyát, és néhány napon belül újat kapott.
„A bankban azt tanácsolták, hogy tegyek feljelentést a rendőrségen, ugyanis az ellopott pénz visszaszerzésére csak abban az esetben van lehetőség, ha a rendőrség is közbeavatkozik.
– részletezi. Mint mondja, a csalási mód miatt a tisztességes internetes áruházak is veszítenek, hiszen így sokan inkább az utánvétes fizetést (ramburs) választják, mivel minden internetes kereskedés iránt csökken a bizalom.
– vélekedik.
Többeknél próbálkoztak
A fenti történet nem egyedi, többen is említették az elmúlt hetekben, hogy üzenetet kaptak a Román Postától, van, akitől szintén egy csomagkiszállításra hivatkozva kérték el a bankkártyaadatait, de
Utóbbiról két hölgy is beszámolt, azonban, mivel ők nem szoktak interneten vásárolni, azonnal gyanússá vált számukra az üzenet, és mielőtt bármire is ráklikkeltek volna, gyermekeik intésére rögtön törölték az üzeneteket.
Egy másik férfi arról számolt be, hogy ő külföldi rokonaitól várt csomagot, amikor sms-t kapott a „postától”.
A Román Posta nem kér személyes adatokat egy adott csomag átvételéhez
Fotó: László Ildikó
Rendkívüli óvatosságra intenek
Az ügy kapcsán megkerestük a Román Posta illetékeseit is, és mint megtudtuk, az elmúlt időszakban számos adathalász-kísérletet jelentettek az intézménynél, amely a posta profilját felhasználva tévesztette meg áldozatait. A fentebb említett módon a Román Posta nevében küldött sms-ek útján arra kérték a címzetteket, egy linkre kattintva töltsék ki a csomag kézbesítéséhez szükséges személyes adatokat.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál a számos csalási kísérlet ellenére mindösszesen négy, a posta nevében kezdeményezett csalásról szóló esetet regisztráltak év eleje óta.
A Román Posta, valamint a rendőrség egyaránt azt tanácsolja a lakosságnak, hogy amennyiben gyanús üzenetet kapnak, ne nyissák meg azt, vagy jelöljék meg kéretlen üzenetként. Ha valaki mégis megnyitotta, olvassa el figyelmesen, és ellenőrizze, hogy nincs-e benne olyan részlet, amely szokatlannak tűnik, többször előfordul például nyelvtani hiba.
Mindemellett jelenteni kell minden ilyen esetet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) oldalán, ide kattintva.
A Román Posta ugyanakkor hangsúlyozza, hogy soha nem kér az ügyfelektől bizalmas banki adatokat, bankkártyaszámot, PIN-kódot, illetve nem kéri, hogy a kézbesítési díjat online fizessék be. Minden ügyfelüknek azt tanácsolják, hogy legyenek rendkívül figyelmesek az ilyen és hasonló átverési kísérletek kapcsán.
Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
1 hozzászólás