
Útfelújításra van szükség a Hajnal utcában is
Fotó: Pinti Attila
Még nem kezdődtek el Csíkszeredában az Anghel Saligny program által támogatott beruházások, idén viszont szeretnék ezeket kimozdítani a holtpontról. A finanszírozási szerződések aláírása lenne az első lépés az útfelújítások előkészítése érdekében.
2025. január 27., 07:502025. január 27., 07:50
A reméltnél kevesebb, de így is jelentős, 43 millió lejes összeget hagytak jóvá Csíkszereda számára 2022-ben az infrastukrúra-fejlesztést célzó Anghel Saligny kormányprogram keretéből. Ennek felhasználása viszont még el sem kezdődött, olyan körülmények között, amikor

Az igényeltnél jóval kevesebb pénzt kap Csíkszereda az országos Anghel Saligny programtól az elkövetkező években, ez főként a tervezett városszéli, szécsenyi és csibai útfelújítások terveit érinti kedvezőtlenül.
Az elmúlt évben a finanszírozó részéről tapasztalt rugalmatlanság jelentett akadályt, ugyanis
Ez történt a Nagy István festő sétány felújításával, amelyre 11,8 millió lej támogatás jut, valamint a Kós Károly, Szentkirály utcák, illetve a Hunyadi János utca egy szakaszának korszerűsítésével, amelyre 1,8 millió lejt biztosít a program. Utóbbira tavaly már kiírtak egy közbeszerzési eljárást, de arra senki sem nyújtott be árajánlatot.
A Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítására juttatott 21,2 millió, valamint a szécsenyi út korszerűsítésre szánt 8 millió lej felhasználása elsősorban a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató évek óta előkészületi fázisban levő óriásprojektjének elindításától függ. Előbbi esetben,
Bors Béla alpolgármester kérdésünkre azt mondta, a Kós Károly, Szentkirály utcák, illetve a Hunyadi János utca egy szakaszának korszerűsítését célzó munkálatok elvégzésére újabb licitet hirdetnek megemelt áron, miután a tavalyi kiírásnál az érdeklődők túl alacsonynak ítélték ezt. Mivel ebben az esetben már nincs vitás kérdés a támogatással kapcsolatban, nemsokára finanszírozási szerződést írhatnak alá – tudtuk meg. Noha a többi beruházást illetően még vannak kifogások, az elöljáró arra számít, hogy
Emlékeztetett: ha elkészülnek ezek a szerződések, függetlenül attól, hogy a fejlesztési minisztériumnak van, vagy nincs pénze rájuk, a közbeszerzéseket el lehet indítani, és előbb-utóbb a támogatás is megérkezik.
Fotó: Pinti Attila
A Hajnal, Akác és Gyár utcákat, valamint a Szécsenyt érintő munkálatok előmozdításához szükség van a Harvíz óriásprojektje finanszírozási szerződésének aláírására, ha ez rövidesen megtörténik, előkészíthetők a vezetéképítések, és a támogatási összegek felhasználására finanszírozási szerződéseket lehet kötni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás