Hirdetés
Hirdetés

Reagált Frunda György cége a házkutatások után

A nyomozóhatóság szerint fiktív recepteket is kiállítottak a gyanúsítottak. Képünk illusztráció

A nyomozóhatóság szerint fiktív recepteket is kiállítottak a gyanúsítottak. Képünk illusztráció

Az Ortoprofil Rod Románia a 24 éves tevékenysége alatt mindent törvényesen végzett, soha nem volt semmiféle kihágás az orvosi eszközök gyártásával és odaítélésével kapcsolatban – olvasható a lapcsaládunk szerkesztőségéhez küldött közleményben, amellyel a cég reagál az országos és helyi sajtóban felröppent, adócsalással és okirat hamisítással kapcsolatos hírekre.

Simon Virág

2018. május 11., 13:452018. május 11., 13:45

2018. május 11., 13:472018. május 11., 13:47

A közleményből megtudjuk, hogy szerdán az Ortoprofil központi székházában és a kirendeltségeken is több házkutatást tartottak, és ellenőrizték, hogy milyen módon ítélték oda a gyógyászati eszközöket a pácienseknek.

„A házkutatások és helyszínelések alatt a cég minden munkatársa a bűnügyi szervek rendelkezésére bocsátott minden kért iratot, rámutatva, hogy minden pácienst a törvényes elírások betartásával szolgáltunk ki. A cégünk tevékenysége eddig is, most is törvényes, és az is marad. Legfőbb célunk változatlan: minőségi szolgáltatásokat és termékeket biztosítani. Reméljük, hogy ez a kellemetlen eset megerősíti csapatunkat” – olvasható a közleményben.

Az Ortoprofil Frunda György volt szenátoré. A politikust azonban nem vizsgálják, mert a céget más adminisztrálja.

Mint beszámoltunk róla, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi területi egysége a rendőrség bevonásával 68 házkutatást tartott az ország egész területén egy olyan bűnügyben, amelyben országszerte több orvost és asszisztenst közokirat-hamisítással, hamisított okirat tudatos felhasználásával, csalással, bűnözői csoport létrehozásával, hivatali visszaéléssel gyanúsítanak. A vádhatóság azt állítja, hogy 2013-tól olyan orvosi eszközöket írtak fel, amelyekre a pácienseknek nem volt szükségük. Ezeket az ország egész területén két marosvásárhelyi cég forgalmazta, amelyek ezáltal illetéktelen jövedelemre tettek szert. Az ügyészek tízmillió lejre becsülik a törvénytelen tevékenység nyomán keletkezett kárt.

korábban írtuk

Orvosi bűnbanda ellen nyomoz a vásárhelyi DIICOT
Orvosi bűnbanda ellen nyomoz a vásárhelyi DIICOT

A DIICOT marosvásárhelyi területi egysége 68 házkutatást tartott az ország egész területén egy olyan bűnügyben, amelyben több orvost és asszisztenst közokirat-hamisítással, csalással, bűnözői csoport létrehozásával, hivatali visszaéléssel és számítógépes csalással gyanúsítanak.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson

Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje
2026. március 21., szombat

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán

Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán
2026. március 21., szombat

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében

A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek

Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek
2026. március 21., szombat

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára

Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára
2026. március 20., péntek

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter

Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben
2026. március 20., péntek

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
2026. március 20., péntek

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében

A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében
Hirdetés