
Még nem tudni, hogy más bűncselekményekkel is kapcsolatba hozhatók-e a gyanúsítottak. Egyiküket még körözik. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Homoródalmáson tartóztattak le két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy harmadik, még keresett társukkal együtt követték el szeptemberben a halállal végződő gyergyóalfalvi rablást.
2017. december 27., 18:342017. december 27., 18:34
Elkapták a halálos áldozattal járó rablás feltételezett elkövetőit – jelentette meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Meghalt egy 75 éves férfi Gyergyóalfaluban, amikor három álarcos rátört a saját lakásában. A vasárnap éjfél körül történt bűncselekmény elkövetői pénzt követeltek az áldozattól és annak testvérétől. Még nem tisztázott, hogy mi volt a halál konkrét oka.
A 20 éves B. Sz. és a 37 éves J. K. ellen 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el a Hargita Megyei Törvényszék. Feltételezett tettestársukat, a 24 éves, szintén homoródalmási M. A.-t nem találták meg, őt még keresik a rendőrök.
Három álarcos tört rá saját otthonában a 74 éves L. I.-re és a vele egy lakásban élő 63 éves húgára szeptember 17-én késő este.
A hatóságok akkor semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adtak a nyilvánosságnak, csak az alfalvi szomszédok által elmondottak alapján közöltük információinkat. Volt, aki úgy tudta, hogy a rablók hiába követték el a bűncselekményt, mert az áldozatok nem tartottak pénzt otthon, másvalaki ellenben azt mesélte, hogy az álarcosok tudhatták, hogy éppen azokban a napokban jutottak nagyobb pénzösszeghez az öregek. Azt is elmondták, hogy az elkövetők magyarul beszéltek.
A hatósági közlemény lényege
A szerdán megjelent közlemény szerint szeptember 17-én 23 órakor hatolt be a három álarcos férfi az alfalvi házba, amelynek ajtaja nem volt bezárva. Megkötözték a házban tartózkodó L. I.-t és testvérét, C. I. -t, a lakást végigkutatták, és 6000 lejt vittek el. Rövid időn belül az idős férfit holtan találták. A helyszíni vizsgálat és a három hónapos nyomozás eredményeként öt helyszínen végeztek házkutatást Homoródalmáson, és ezek nyomán négy személyt hallgattak ki december 19-én. B. Sz. és J. K. ellen 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el a törvényszék minősített rablás elkövetésének gyanújával. A harmadik keresett személy, M. A. nem került kézre, elfogásáért dolgozik a rendőrség.
Arról is beszámoltunk szeptemberben, hogy a kárvallottak elmondása szerint Alfaluban és a környéken több más házban is álarcos betörők jártak, ezt a rendőrség akkor nem erősítette meg. Nincsenek információk egyelőre arról sem, hogy a két elfogott gyanúsított és a keresett harmadik személy összefüggésbe hozható-e ezekkel a bűncselekményekkel is.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!