
Ez a ház volt a bűncselekmény helyszíne
Meghalt egy 75 éves férfi Gyergyóalfaluban, amikor három álarcos rátört a saját lakásában. A vasárnap éjfél körül történt bűncselekmény elkövetői pénzt követeltek az áldozattól és annak testvérétől. Még nem tisztázott, hogy mi volt a halál konkrét oka.
2017. szeptember 18., 21:532017. szeptember 18., 21:53
2017. szeptember 18., 22:112017. szeptember 18., 22:11
A halál körülményei egyelőre nem ismertek, az viszont biztosnak látszik, hogy összefügg a támadással.
ezért a szomszédoktól érdeklődve próbáltuk kideríteni, hogy mi is történhetett. Mint megtudtuk, a Borzont felé vezető úton álló portára vasárnap éjfél körül tört be három álarcos ismeretlen. Pénzt követeltek az ott lakó L. I.-től és annak 60 éves húgától. Az eset következtében a férfi életét vesztette, az asszony pedig fél egykor szaladt át a szomszédba segítséget kérni.
Több embert is megkérdeztünk, és noha a történet több fontos részletét eltérően mesélik, azt mindenki úgy tudja, hogy a három álarcos magyarul beszélt és pénzt követelt. Az egyik szomszéd szerint L. I. és testvére este 11 óra után mentek be a házba, miután a háziállatokat ellátták. A férfi megtisztálkodott, a húga pedig tiszta ruhákért ment be a másik szobába. Amikor visszatért a ruhákkal, már ott volt a három álarcos.
Van, aki úgy meséli, hogy megkötözték a férfit és testvérét is, fenyegették őket, a férfit pedig fojtogatták is. Más úgy tudja, hogy amikor az asszony visszatért a szobába, a testvére már a földön feküdt, az elkövetők pedig őt kötözték meg egy mobiltelefontöltő zsinórjával, és követelték, mondja meg, hol tartják a pénzt.
Gazdálkodásból éltek az áldozatok, sok szarvasmarhát tartottak, és az elmúlt napokban többet el is adtak. Mások szerint hiába volt a bűncselekmény, mert az áldozatok nem tartottak nagyobb összeget otthon.
A nőt információink szerint megkötözték, de fizikailag nem bántalmazták. Egyvalaki elmondása szerint a házban mindent felforgattak értékeket keresve. Nem tudni, hogy az elkövetők mikor távoztak, és hogy végül vittek-e pénzt magukkal. Az asszony éjszaka fél egykor szaladt be a szomszédba, miután sikerült kiszabadítania magát.
A bűncselekménnyel kapcsolatban Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője annyit közölt, hogy valóban tudomásuk van egy ilyen gyergyóalfalvi esetről, de az ügy a Hargita Megyei Ügyészség hatáskörébe tartozik. Az ügyészség azonban elzárkózott attól, hogy hivatalos tájékoztatást nyújtson.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
Elkezdődtek hétfőn az érettségi szóbeli vizsgái a román nyelv és kommunikációs készségek felmérésével. Bár nincs akkora tétje, nem kapnak rá jegyet, de teljesíteni kell a vizsgát a végzősnek, aki ezzel saját maga előtt is bizonyíthatja nyelvtudását.
Elkezdődött a beiratkozás a nyolcadik osztályosok képességvizsgájára hétfőn.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.