Próbafelvételi a marosvásárhelyi orvosin

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Magyar és román nyelvű próbafelvételit szervez a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE) jelentkezőknek a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ). A próbavizsgára július 10-ig jelentkezhetnek az érdekeltek a diákszövetség és az egyetem honlapján.

Antal Erika

2018. június 27., 17:042018. június 27., 17:04

Online – a Marosvásárhelyi Diákszövetség Facebook-oldalán és az egyetem honlapján – jelentkezhetnek a MOGYE-re készülők a július 14-én és  15-én sorra kerülő próbafelvételire.

Marton László, az MMDSZ elnöke lapunknak elmondta, szombaton román nyelven, vasárnap magyarul tartják a próbafelvételit. Az elért eredményekből nem kell feltétlenül arra következtetni, hogy majd a vizsgán is ugyanazt érik el a jelentkezők, de mindenképpen hasznos a szimulálás, hiszen

a tanulók felmérhetik a rendelkezésükre álló időt, megismerkedhetnek a vizsgarendszerrel, és nem utolsósorban hiányosságaikra is rálátást nyernek.

A próbafelvételire július 10-ig lehet iratkozni valamennyi szakból: általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti szakokra, illetve a nővérképzőre, balneo-fizioterápiára, táplálkozástudományra, fogtechnikára és orvosi kozmetikára. Valamennyi szakra biológiából és kémiából mérik fel a jelentkezők tudását román vagy magyar nyelven. A részvételi díj a próbavizsgán 50 lej, amelyet a diákszövetség székhelyén lehet befizetni.

Az orvosi egyetemre július 25-én tartják a felvételit. Aki a 15-ei előzetes felmérésen nem teljesít a legjobban, még tíz nap áll a rendelkezésére, hogy jobban felkészüljön. Marton László szerint ez a tíz nap elégséges a hiányok pótlására, sokat lehet még ez idő alatt tanulni. Az idei felvételiről az egyetem honlapján lehet tájékozódni.

2018. júliusi felvételi során a vizsgázók egyetlen szakra jelentkezhetnek. A felvételizők rangsorolása az elért átlageredmények csökkenő sorrendjében történik. A végső felvételi jegy 90 százalékát az írásbeli vizsgán elért eredmény, míg 10 százalékát az érettségi jegyek átlaga képezi.

A MOGYE és a Petru Maior Egyetem összevonásával kapcsolatos döntéseknek nincs még konkrét hatása a jelentkezési kedvre – mondta el lapunknak Marton László. Aki már korábban úgy határozott, hogy orvosira jelentkezik, az nem fogja megváltoztatni a döntését – vélte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Az ország legkorszerűbb jégcsarnoka épült meg Gyergyóremetén

Olyan jégpálya épült Gyergyóremetén, amelynél nincs modernebb az országban. Augusztus végén rangos nemzetközi tornával avatják a Remete Ice Arénát, a GYHK új otthonát.

Az ország legkorszerűbb jégcsarnoka épült meg Gyergyóremetén
2025. július 30., szerda

Nicușor Dan szerint inkább a Romániába érkező fejlesztésekre kell összpontosítani, mintsem a helyi projektekre

Sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”, amelyek javítanak ugyan az adott településeken élők életkörülményein, de az emberek úgyis külföldre vándorolnak – véli az elnök.

Nicușor Dan szerint inkább a Romániába érkező fejlesztésekre kell összpontosítani, mintsem a helyi projektekre
2025. július 30., szerda

Építőanyag és szorgos kezek jelentik az igazi segítséget árvíz után Háromszéken

Homok, kavics, faanyag és munkaerő – ezekre van most szükség Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken. Miközben a károsultakat határokon innen és túl is támogatják, az árvízvédelem tekintetében még nem sikerült jelentős haladást elérni.

Építőanyag és szorgos kezek jelentik az igazi segítséget árvíz után Háromszéken
2025. július 30., szerda

Már falvakról is begyűjtik az elhagyott autókat Háromszéken

Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén ebben a hónapban is folytatódott az elhagyott autók elszállítása, ezúttal a megyeközponthoz tartozó egyik falu került célkeresztbe. Kézdivásárhelyen egyelőre nincs szükség ilyen drasztikus intézkedésekre.

Már falvakról is begyűjtik az elhagyott autókat Háromszéken
2025. július 30., szerda

A rendelkezésére álló uniós források 16 százalékát hívta le Románia

Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.

A rendelkezésére álló uniós források 16 százalékát hívta le Románia
2025. július 30., szerda

Emberöléssel gyanúsítják a duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét

Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.

Emberöléssel gyanúsítják a duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét
2025. július 30., szerda

Úgy tűnik, hogy Ludovic Orbannak is terem babér az elnöki hivatalban

Megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban – nyilatkozták szerdán politikai források.

Úgy tűnik, hogy Ludovic Orbannak is terem babér az elnöki hivatalban
2025. július 30., szerda

A CSM bejelentette, hogy nem véleményezi a különnyugdíjakkal kapcsolatos javasolt módosításokat

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy nem fogja véleményezni a különnyugdíjakkal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezet munkapéldányát.

A CSM bejelentette, hogy nem véleményezi a különnyugdíjakkal kapcsolatos javasolt módosításokat
2025. július 30., szerda

Három-négy név szerepel a listáján – a következő hetekben nevezi ki az elnök a SIE és a SRI vezetőjét

Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, hogy „a következő hetekben” kinevezi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőit.

Három-négy név szerepel a listáján – a következő hetekben nevezi ki az elnök a SIE és a SRI vezetőjét
2025. július 30., szerda

Nicușor Dan a CSM-nek: mi ez a fejetlenség a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül?

Nicușor Dan államfő szerint „fejetlenség” van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).

Nicușor Dan a CSM-nek: mi ez a fejetlenség a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül?