
Archív
Fotó: Soós Lajos/MTI
Megjelent a Határtalanul program 2024–2025. évi pályázati kiírása – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn. A programmal magyarországi hetedikesek utazhatnak a szomszédos országok magyarlakta területeire.
2024. július 15., 14:402024. július 15., 14:40
Az államtitkár az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a 2011-ben indított Határtalanul program célja, hogy valamennyi közoktatásban tanuló magyarországi fiatal tanulmányai során legalább egyszer eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire a magyar kormány támogatásával. Rámutatott,
Potápi Árpád János hangsúlyozta, a nemzeti összetartozás érzése és tudata annál mélyebben gyökerezik valakiben, minél korábban tapasztalja meg. A Határtalanul program esetében ezért jelölték meg célcsoportként a hetedikes korosztályt.
Az államtitkár ismertette: a 2024–2025-ös kiírásra az előző évekhez hasonlóan pályázatot nyújthat be állami fenntartású oktatási intézmény esetében tankerületi központ, szakképzési centrum és állami felsőoktatási intézmény, valamint nem állami fenntartású oktatási intézmény. Egy pályázó több pályázatot is benyújthat azzal, hogy egy tanulónak egy tanéven belül egy tanulmányi kiránduláson való részvétele támogatható.
A támogatás formája vissza nem térítendő – közölte.
Kiemelte, az idei felhívásnak számos újdonsága van: megemelkedett a kísérők napidíja és a kilométerdíj, az elszámolható költségek közé bekerült a helyi termelők meglátogatása során felmerülő költség, a választható programelemek között pedig újdonságként szerepel a várpalotai Trianon Múzeum meglátogatása is. A pályázatok benyújtási határideje 2024. augusztus 14., 14 óra (közép-európai idő szerint). A kirándulásnak 2024. szeptember 1. és 2025. augusztus 31. között kell megvalósulnia.
Potápi Árpád János felidézte, a program indulása óta
A programba eddig már közel 900 magyarországi település kapcsolódott be, évente körülbelül ezer kirándulás valósul meg.
Az államtitkár úgy fogalmazott, minden magyarországi oktatási intézményt arra buzdít, hogy éljenek a lehetőséggel, vegyenek részt a Határtalanul programban, hogy a nemzeti összetartozás fogalma a fiatalok számára ne csak üres szlogen legyen, hanem valódi, személyesen átélt élmény. A pályázati kiírás elérhető a www.bgazrt.hu és a www.kulhonimagyarok.hu oldalon.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!