
Potápi Árpád János és Gui Angéla a jótékonysági futás rajtja előtt
Fotó: Potápi Árpád János/Facebook
A nagy múltra visszatekintő, Egy vérből vagyunk elnevezésű jótékonysági futás egyik feladata, hogy erősítse a nemzeti összetartozás érzését – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.
2023. június 30., 13:532023. június 30., 13:53
2023. június 30., 13:542023. június 30., 13:54
Potápi Árpád János, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője is, a futás rajtjával egybekötött sajtótájékoztatón hangsúlyozta:
A kilencedik alkalommal zajló, idén Bonyhádról induló és Gyergyószárhegyen záruló, 740 kilométeren át zajló esemény a magyarok összetartozásának erősítése mellett a jótékonykodásra és a véradás fontosságára is ráirányítja a figyelmet – közölte.
Gui Angéla, a szervező Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója emlékeztetett:
Kiemelte: az esemény alatt tíz szervezet gyermekei számára adnak át útközben sportcipőket, július 5-én, a célban pedig több mint 500 nehéz sorsú, több mint húsz gyermekotthonból érkező gyermek számára szervezik meg az Egy vérből vagyunk fesztivált.
Fotó: Forrás: Facebook/Egy Vérből Vagyunk Alapítvány
Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese közölte: az előző évekhez hasonlóan a rendezvényhez kapcsolódóan idén is lehetőséget biztosítanak véradásra.
Mint mondta, Magyarországon évente mintegy 240 ember szánja rá magát véradásra, van, aki többször is. Mindez azért fontos, mert
– hívta fel a figyelmet.
A jótékonysági futás – amelyhez számos ponton, bizonyos szakaszokon akár kerékpárral is lehet csatlakozni – hat napon és 740 kilométeren át zajlik a Bonyhád-Baja-Hódmezővásárhely-Gyula-Nagyszalonta-Nagyvárad-Zsobok-Kolozsvár-Magyarfülpös-Gyergyószárhegy útvonalon.
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Nem lehet és nem is szabad megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak – jelentette ki kedden Florin Manole.
1 hozzászólás