
Folyamatos a sorban állás az áramszolgáltató csíkszeredai egységénél
Fotó: Veres Nándor
Sorra érkeznek az ügyfelek felé a tájékoztatók és kitöltendő szerződések a legnagyobb áramszolgáltató vállalattól, a különféle ajánlatok között azonban nem egyszerű eligazodni. A kiküldött szerződésen ráadásul kevesebb csomag szerepel, mint ahányat online felületein ajánl a szolgáltató.
2021. március 27., 21:432021. március 27., 21:43
Az Electrica áramszolgáltató vállalat a legutóbbi számla mellé egy tájékoztatót és egy szerződést is csatolt ügyfelei számára, amelynek kitöltésével szabadpiaci szerződést köthetnek a szolgáltatóval, elkerülve hogy magasabb összeget kelljen fizetniük a villanyáram-szolgáltatásért.
Mint ismert, teljesen liberalizálták január elsejétől a romániai villamosenergia-piacot, ami azt jelenti, hogy a fogyasztóknak már nem az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) által rögzített árakat kell fizetniük, hanem amelyet a szabadpiacról választanak.
Ez azért fontos, mert a fogyasztók 13–26 százalékkal nagyobb villanyszámlára számíthatnak, ha nem kötnek új szerződést, és továbbra is az egyetemes szolgáltatási rendszerben maradnak.
Az tehát mindenki számára világos, hogy lépni kell, az viszont már kevésbé, hogy merre. Szolgáltatóból ugyanis rengeteg van, ajánlatból pedig még több. Az Electrica áramszolgáltató is több csomagot kínál a fogyasztók számára annak függvényében, hogy mennyi áramot fogyasztanak, illetve igényelnek-e plusz szolgáltatásokat. Ennek megfelelően
Ezt legegyszerűbben a villanyszámla tanulmányozásával tehetjük meg: a dokumentum hátsó oldalán található felső táblázatban, a cantitate măsurată (mért mennyiség) oszlopban szerepel az érték. Azt is fontos megjegyezni, hogy az Electrica áramszolgáltató négy szabadpiaci ajánlattal rendelkezik, a levélben kiküldött szerződésben viszont csak kettő szerepel.
Ezek a Stabil30 és az Electrica 3în1 neveket viselő csomagok. A Stabil30-at a kevés áramot fogyasztó ügyfeleknek ajánlják (kevesebb mint 100 kWh havonta). Ennek az ajánlatnak nem képezi részét semmilyen plusz szolgáltatás vagy bérlet, az energia ára pedig változatlan marad a fogyasztástól függetlenül (ez év végéig 0,32452 lej/kWh, ami a különböző díjak – szállítási, elosztási, működtetési stb. – hozzáadása után 0,74341 lej/kWh-ra nő).
Nem könnyű eligazodni. Mégis fontos lépni, különben a pénztárcánk bánhatja
Fotó: Székelyhon
A szerződésben szereplő másik ajánlat, az Electrica 3în1 viszont már bonyolultabb. Ahogy a neve is mutatja, három az egyben ajánlatról van szó, amely az energia mellett tartalmaz két szolgáltatást is, sürgősségi technikai segítségnyújtást és biztosítást. Ebben a csomagban az energia ára alacsonyabb, 0,25726 lej/kWh, a díjak után 0,65902 lej/kWh, ehhez pedig hozzáadódik egy 0,52 banis napidíj az említett két szolgáltatás miatt. Tehát
A szolgáltatásokkal kapcsolatosan jó tudni, hogy a sürgősségi technikai segítségnyújtás például széles területet fed le, az ajánlat szerint sürgősségi javításokat végeznek a víz- és szennyvízhálózatok, fűtőberendezések, elektromos berendezések, gázhálózatok, de még az ablakok és a tetőzet megrongálódása esetén is. A biztosítás továbbá szintén számtalan esetben nyújt segítséget, ilyen többek között a tűzeset, a villámcsapás, az egyéb természeti csapások, de a lakásból történő lopás is.

Az elmúlt hetekben egyre többet hallhattunk a hazai villamosenergia-piac liberalizációjáról, folyamatosan arra buzdítanak, hogy kössünk új szerződést, és folyton újabb és újabb ajánlatokkal találkozhatunk. De mit is jelent pontosan az árliberalizáció, honnan tudhatjuk, hogy melyik szolgáltatót érdemes választani?
A postai úton kiküldött szerződésben szerepel továbbá egy harmadik ajánlat is, ez viszont nem szabadpiaci, hanem egyetemes, azaz nem érdemes ezt választani a magasabb árak miatt.
Az áramszolgáltató weboldalán ugyanakkor két másik ajánlat is szerepel Mobil és Time elnevezéssel. A Mobil csomagot azoknak ajánlják, akik havi 100 kilowattnál több áramot fogyasztanak. Ennek a csomagnak két része van: maga az energia és egy bérlet.
A Time, azaz magyarul Idő nevű csomag esetében az energia ára nem stabil, hanem nappali, illetve éjszakai díjazás érvényesül. Ez azoknak a fogyasztóknak ajánlott, akik késő este, éjszaka és hétvégente aktívabbak, esetleg elektromos fűtést használnak vagy inkább éjszakánként, hétvégente működtetik a nagy energiafogyasztású háztartási gépeket. Az energia ára ugyanis hétfőtől péntekig 22 és 7 óra között, illetve hétvégente alacsonyabb.
A fogyasztók a számukra megfelelő ajánlat kiválasztását követően több úton is közölhetik döntésüket a szolgáltatóval. A postai úton kiküldött szerződés kitöltése és visszaküldése mellett online is szerződést köthetnek.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
1 hozzászólás