
Fotó: Erdély Bálint Előd
A júniusi esőzések felülírták a betervezett útjavítási munkálatokat Székelyudvarhelyen, ám az elmúlt két hétben a kivitelező behozta a lemaradást: több utca is új burkolatot kapott, de a munkálatok a város több pontján továbbra is zajlanak.
2020. július 23., 12:072020. július 23., 12:07
Az útjavítási munkálatokat ugyanaz a marosvásárhelyi cég végzi, mint tavaly, hiszen a tavalyi közbeszerzésen kétéves időszakra kötött szerződést a kivitelezővel Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala – közölte Zörgő Noémi sajtószóvivő. Ennek köszönhető, hogy tavasszal, az idő enyhülésével, még a szükségállapot idején munkához láthatottak.
Előbb a Kadicsfalvi, a Szombatfalvi, a Rét utcákban volt javítás (ez utóbbi utcában a lakók kérték két fekvőrendőr kialakítását a Tibód felől érkező forgalom lassítása céljából). Ezt követően a szombatfalvi városrészen végezték el a javítási munkálatokat: a Mező, a Szombatfalvi, a Lejtő és a Dózsa György utcákban. Ugyancsak Szombatfalván a gázvezeték-csere után visszaaszfaltozták a felásott szakaszokat.
– sorolta a polgármesteri hivatal illetékese.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az elmúlt időszakban a Budvár utcában dolgozott a kivitelező, ott a múlt héten befejeződött az új burkolat kialakítása. Itt az aszfaltréteg alá geotextil is került. Pénteken aszfaltozták a Borsairét utcát, és javítást végeztek a Sósfürdő utcában is.
A városvezetés hétfőn adta hírül, hogy befejeződött a József Attila utca javítása is. A hosszabb munkálat részeként tavasszal az alsó, kockaköves szakaszon újrarakták a köveket, ezt követően pedig az utca felső része teljesen új arculatot kapott: a Kút utcához hasonlóan aszfalt és kockakő ötvözésével újult meg ez az utca a tavalyi gázvezetékcsere után.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A város más pontjain azonban továbbra is zajlanak a munkálatok: a Gábor Áron utca felső, a Móricz Zsigmond utca és a Függetlenség sugárút közti szakaszán, majd a Szentimre utcában javítás folyik (ez utóbbi utcában egyébként az útfelület mellett a járdákat is leaszfaltozzák), illetve dolgoznak a Csalóka utcában is.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az elkövetkező időszakban a Sziget utcában, az Orbán Balázs utca másik részén és a Bethlenfalvi úton kezdi el a munkát a szakcég. Az Ady Endre, Lorántffy Zsuzsanna és a Zöld utcákban is dolgoznak a helyreállításon. Továbbá a város saját beruházásaként aszfaltozzál le az Ugron Gábor utcát, a munkálat részeként a ravatalozó szomszédságában parkolót is kialakítanak. „Pénteken már a kötőréteget terítették le.
– magyarázta a sajtószóvivő. A párhuzamosan zajló munkálatok miatt néhol forgalomkorlátozásra lehet majd a továbbiakban is számítani, ezekről a polgármesteri hivatal a továbbiakban is tájékoztatja a lakosságot.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
szóljon hozzá!