
Fotó: Haáz Vince
Parajd helyzetét tárgyalták Tusványos első napján egy panelbeszélgetésen: elhangzott, a gyógyturizmus visszaesése komoly gazdasági károkat okoz a településen, amelynek jövője egyelőre nem túl biztató.
2025. július 23., 18:012025. július 23., 18:01
„Ha Parajdról beszélünk, ma már nem jut eszünkbe más, mint az állami vagyon elherdálása” – fogalmazott az általa moderált panelbeszélgetés nyitásaként Kozán István, a Székelyhon főszerkesztője. A Tusványos első napján, a Kós Károly sátorban megtartott beszélgetésen Geréb László Hargita megyei önkormányzati képviselő és Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke vett részt.
Fotó: Haáz Vince
A The só must go on című beszélgetés során arra próbáltak válaszokat keresni, milyen jövő és lehetőségek várhatnak Parajdra a bányakatasztrófa után. Geréb László gazdasági szakember lévén ismertette, az állami tulajdonú Salrom sóvállalat – amely a bányát működtette – évente 100–120 millió lej nyereséget termelt, aminek 10–12 százalékát a parajdi bánya biztosította.
Ez összesen közel 10 millió eurós éves forgalmat jelentett. A bányakatasztrófa ezzel nemcsak a helyiek megélhetését sodorta veszélybe, hanem az állami költségvetésben is kiesést okozott.
Fotó: Haáz Vince
Zakariás Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a kitermelés eredetileg is időszakos volt – a most használt tárnarendszer biztonságosan 100 évre volt tervezve –, a hosszabbításról, korszerű technológiák bevezetéséről nem született felelős döntés. Eközben
A bányában jelenleg 7 millió köbméter víz áll, ennek eltávolítása pedig szinte lehetetlen.
Egy lehetséges alternatíva a Telegdy-bánya és a kezelőbázis megmentése, ehhez 2 millió köbméter vizet kellene kiszivattyúzni, de számos technikai akadálya van ennek is:
Egy új bánya nyitására egy német szakértői csoport tett javaslatot; ennek kivitelezése legalább két évet venne igénybe, és nyolcmillió euróba kerülne – ismertette Geréb László.
Fotó: Haáz Vince
A beszélgetés során többször elhangzott és a résztvevő politikusok is egyetértettek abban, hogy Parajd nem turisztikai desztinációként, hanem gyógyászati célpontként volt ismert.
Geréb ismertette azt is, hogy Parajdon a HORECA-ágazat, tehát a vendéglátóiparhoz kapcsolódó szolgáltatásokat végző vállalkozások teljes forgalma az elmúlt években 20 millió lej körül volt – ez egy jobbacska vállalkozás szintjén mozog.
Fotó: Haáz Vince
Az ágazat 2023-as profitja 4,2 millió lej, 2024-ben 2,8 millió lej volt. A gazdasági szakértő szerint ezek a számok világosan mutatják:
A beszélgetés végén az is elhangzott: állami, önkormányzati és vállalati szinteken is történtek mulasztások, ezért a hiteles jövőtervezés első lépése a felelősségvállalás és a bocsánatkérés. A politikai szereplők kötelessége pedig mostantól, hogy ne hagyják elcsendesedni az ügyet.
Önszántából távozott szombaton este fehéregyházi otthonából a 12 éves Boldijar Dorina Rozalia, aki azóta sem tért haza – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, amely a lakók segítségére is számít a keresésben.
Az elmúlt 24 órában szolgálatot teljesítő közel 25 ezer belügyi alkalmazott több mint 2550 alkalommal intézkedtek, és csaknem 1500 mentési, elsősegélynyújtási és tűzoltási feladatot hajtottak végre – közölte vasárnap a belügyminisztérium.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint kedd estig havazással, jegesedéssel, a szél élénkülésével és jelentős lehűléssel járó időjárás várható Románia legnagyobb részén.
Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
szóljon hozzá!