Fotó: Gergely Imre
Több mint ezer kikapcsolódni vágyó vendéget tud fogadni egyszerre a Pongrác-tetőn megnyílt szabadidőpark. Sokféle játékot, szórakozási lehetőséget biztosít a látogatóknak, és a kínálat csak bővülni fog.
2024. augusztus 17., 09:002024. augusztus 17., 09:00
Ahogy Gyergyószentmiklósról Gyilkostó irányába haladunk, az út legmagasabb pontján egy épülő szálloda látványa okozhat meglepetést annak, aki nem minden évben jár arra. A vendéglátóegység még nem készült el, időbe telik, míg fogadni tudja az első szállóvendégeket, de már élénk nyüzsgést tapasztalunk annak közelében.
A hozzá kapcsolódó élménypark ugyanis pár napja megnyitotta kapuját. Ennek a legszórakoztatóbb eleme (egyelőre) a bobpálya, amelyhez hasonló több is van már Hargita megyében, de mind közül ez tűnik a legizgalmasabbnak, a legtöbb extrém kanyarral. Ugyanakkor ez a legbiztonságosabb is.
– ismertette Balázs Csongor, a park építtetője.
Fotó: Gergely Imre
Az egyik bobból kiszálló fiatal pedig így értékelte az élményt: „nagyon gyors a pálya, de ha valakit utolérnél, akkor automatikusan bekapcsol a fékezőrendszer, nem lehet baj”.
Később épülnek még más adrenalinnövelő eszközök is. Folyamatosan fejlesztenek majd, többek között
Egyébként nem túlzás azt állítani, hogy itt minden korosztály megtalálja a kedvére való szórakozást.
Fotó: Gergely Imre
A legkisebbekre játszóházak, trambulinok, légvárak és hatalmas csúszdák várnak. Jól szórakozhat egy tízéves gyerek, de egy nagyszülő is, például amikor a népi játékok között felállított nagy parittyával kell célba találni a fonott kosárba. Vagy amikor a biliárd és a krikett ötvözéséből készült pályán kell a lyukba juttatni a labdát.
Ez csak néhány az élményparkban megtalálható játékokból, amelyek közül jó néhány egész évben használható. A nyári játékokat pedig télen felváltja a sípálya.
Fotó: Gergely Imre
A játék és szórakozás mellett a kalandpark kényelmes pihenőhelyeket és egy fitneszparkot is kínál a mozgásra vágyóknak. És mindez festői környezetben: két játék kipróbálása között érdemes megállni és megcsodálni a panorámát is.
Az Oxygen Park első hete után némileg meglepő tapasztalatot oszt meg Köllő Éva, a park ügyvezetője.
Vannak, akik úgy sétálnak körbe, hogy semmit nem próbálnak ki a bobon kívül. Akik egy étteremben pénzt költenek (és nem is keveset adott esetben), azok nem sajnálják az ételekre, hiszen eléjük tesznek készen valami kézzel foghatót. Az élmény viszont kimerül a táplálkozásban. Azonban ahhoz, ami kikapcsol, ami visszarepíthet a gyermekkor világába, ahhoz, ami feltölt, vagyis az élmény igazi megéléséhez nincsenek hozzá szokva ma az emberek. Sokan nem tudnak játszani” – fogalmazott, de természetesen bízik benne, hogy ez majd változni fog.
Fotó: Gergely Imre
Ő is kiemelte, hogy a több mint öt hektáron fekvő élményparkban egy egész napot el lehet tölteni, játszva, kikapcsolódva – a legtöbb játékot gyerek és felnőtt egyaránt használhatja.
Sok fejlesztés lesz még, a korábban említettek mellett a fogadóépület is átadásra vár, és a szálloda, valamint a több mint 30 kis bungaló is.
„Minden a turizmusban érdekelt vállalkozó arra panaszkodik, hogy kevés az itt töltött vendégéjszakák száma. Ezt pedig csak úgy lehet növelni, ha megtartó ereje van a térségnek, nem csak egyszeri látványosságot kínál.
– állapította meg Balázs Csongor.
Fotó: Gergely Imre
Ehhez kapcsolódik Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó területi elnökének a meglátása is.
„Turisztikai szempontból is több szinten zajlanak fejlesztések Gyergyószéken, elsőként a szolgáltatások bővítése terén tartjuk fontosnak, hogy beruházások valósuljanak meg. A Pongrác-tetőn zajló fejlesztés is fontos eleme ennek az elképzelésnek. Ha a panziók felújítását, illetve a gyergyószéki szállodaépítési folyamatokat is ide vesszük, akkor egyértelműen kijelenthető, hogy a tudatos turisztikai fejlesztési elképzeléseink lassan gyümölcsözni kezdenek. Várunk mindenkit Gyergyószékre!”.
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.
A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.
Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.
Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.
Közel felére csökkent a medveriasztások száma Hargita megyében a tavalyi évhez viszonyítva – közölte a megyei csendőrség. Míg 2024 első felében 219 hívás futott be a 112-re medvék jelenléte miatt, idén mindössze 110.
Idén májusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, az élveszületések száma továbbra sem haladta meg a halálozásokét – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.
Nemzetközi tervpályázatot akar kiírni a marosvásárhelyi városháza Maros-parti parkok témával, amelynek végső célja közösségi és szabadidős parkok létrehozása. Első lépésként a városlakók véleményét várják, akik egy online kérdőívet tölthetnek ki.
szóljon hozzá!