
Elkezdődött az óvodai beiratkozás. Idén több gyerekre számítanak a pedagógusok, mint két-három évvel ezelőtt
Fotó: Haáz Vince
Hétfőtől már lehet iratkozni az óvodákba, ám az elmúlt évekhez képest idén sokkal több gyereket íratnának be, ráadásul a járványügyi intézkedések következtében jóval több hatéves maradt vissza még egy évet a nagycsoportban, amely idén ősztől a kötelező oktatás részét képezi.
2020. június 08., 20:062020. június 08., 20:06
A megyei tanfelügyelőségek honlapjáról lehet letölteni azt a formanyomtatványt, amelynek a kitöltésével és aláírásával írathatják be a szülők kisgyerekeiket óvodába. Míg az előző években ez egy „élő dokumentum” volt, vagyis nem volt szükség letölteni ahhoz, hogy dolgozzunk benne, idén nem így működik.
Kovács Júlia, Maros megye magyar tagozatos óvodai szaktanfelügyelője azt javasolja a szülőknek, hogy telefonon is egyeztessenek a kiválasztott óvodával, illetve kérjenek egy visszaigazoló e-mailt, miután elküldték nekik a kitöltött, aláírt nyomtatványt. Személyesen is be lehet vinni a dokumentumokat, a lényeg, hogy rajta legyen a kérelmező szülő aláírása, és helyes adatok szerepeljenek benne.
Idén ősztől az óvodai nagycsoport már a kötelező oktatás része, és várhatóan lesznek olyan óvodák Erdély-szerte, ahol a jelentkezők száma meghaladja a helyek számát. Kérdésünkre, hogy miért fordulhat ez elő idén, Kovács Júlia kifejtette, az idei speciális helyzetben sok gyerek marad az óvodában hatévesen is, ezért változik a gyereklétszám, ráadásul ez az a korcsoport, ahol nagyobb volt a születések száma, és
„Azt tanácsoltam az igazgatóknak, lévén, hogy amúgy is sok gyerekkel dolgoznak a nagyobb városokban a kolléganők, hogy idén kevesebb kiscsoportos gyereket vegyenek fel. A gond az, hogy helyszűke miatt nincs is nagyon ahová felvenni annyi gyereket.
és nagy gondban volt az igazgató, de ott szerencsére volt terem, úgyhogy megoldódott a kérdés. Idén sokkal több gyereket szeretnének óvodába íratni, mint két-három évvel ezelőtt, de reméljük, hogy megoldjuk ezeket a gondokat is” – közölte a Székelyhonnal Kovács Júlia. Hozzátette,
Az óvoda természetesen visszaveszi a gyereket, ha nem iskolaérett, de kötelező is idéntől a nagycsoportos óvodásokat intézményes keretek között oktatni – mondta el a Maros megyei magyar óvodákért felelős szaktanfelügyelő.
Három szakaszban történik idén az iratkozás, hogy minden óvodaérett gyerek bekerülhessen valamelyik intézménybe: június 8-a és július 3-a között, majd július 20-a és augusztus 10-e között, illetve augusztus 11–31. között oldják meg a tisztázatlan eseteket – olvasható a tanügyminisztérium iratkozásokkal kapcsolatos naptárában.
„A törvény nem magyarázza el konkrétan, hogy kit lehet, és kit nem lehet óvodába íratni, de ebben a helyzetben nem biztos, hogy az óvodák be tudják venni a kétéves gyereket, amikor sok az ott maradt hatéves” – tájékoztatta a Székelyhon olvasóit Kovács Júlia. Lehet, hogy a három év alattiak esetében alternatív megoldásokat kell találnia a szülőnek a gyerekfelügyeletre, amíg a kicsi betölti a három évet, hisz kevés a megyében a bölcsőde, és sokkal több a gyerek – fogalmazott a szaktanfelügyelő.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!