Öt cég is megépítené az Alfalu és Ditró közötti autópálya-szakaszt

•  Fotó: Sorin Grindeanu Facebook oldala

Fotó: Sorin Grindeanu Facebook oldala

Öt jelentkező is benyújtotta pályázatát az A8-as autópálya Gyergyóalfalu-Gyergyóditró közötti szakaszának megépítésére. A nyertesnek három év áll rendelkezésre a tervezésre és a kivitelezésre.

Gergely Imre

2024. december 19., 13:142024. december 19., 13:14

A 14,4 kilométeres szakasz tervezési és kivitelezési munkáira romániai és török építőipari vállalatok jelentkeztek – jelentette be Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.

A közúti beruházásokért felelős országos társaság (CNIR) által meghirdetett kivitelezési szerződés maximális értéke 1,2 milliárd lej (áfa nélkül).

A munkálatokra 34 hónapja lesz a pályázatot elnyerő társaságnak: ebből 10 hónapot a tervezésre, 24 hónapot pedig a kivitelezésre szánnak.

Az útvonal 21 hidat és viaduktot is magába foglal, ezek közül három az állatok áthaladását biztosító ökológiai folyosó (ecoduct). Épül egy közlekedési csomópont Alfalu területén, és két szolgáltatóhely, amelyek üzleteket, benzinkutakat és 12 elektromosjárműtöltő-állomást tartalmaznak.

Képünk illusztráció •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Képünk illusztráció

Fotó: Haáz Vince

A projekt tartalmazza egy ideiglenes csatlakozási pont kiépítését is a szintén megépítendő Ditró–Gerinces szakaszhoz,

amely lehetővé teszi annak önálló működését. A Marosvásárhelyt Tg. Neamț-al, azaz Erdélyt Moldvával összekötő autópálya hegyi szakaszának megépítése négy szakaszra bontva történik,

  • 1. Sóvárad – Gyergyóalfalu (32,4 km),

  • 2. Gyergyóalfalu – Gyergyóditró (14,4 km),

  • 3. Gyergyóditró – Gerinces (Grințieș) (37,9 km)

  • és Gerinces – Pipirig (31,5 km).

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Amint arról már beszámoltunk, ezek közül az elsőre egy jelentkező konzorcium, azaz a SA&PE Construct Társulás Kft. – Tehnostrade Kft. – Spedition UMB Kft. és a Bosznia-Hercegovina-i Euro Asfalt (Bosznia és Hercegovina) nyújtott be ajánlatot. Esedékes még az ajánlatokat tartalmazó borítékok felbontása a Ditró – Gerinces szakaszra. A negyedik szakaszra vonatkozóan pedig 2025. január 15. az ajánlatok benyújtásának határideje.

A CNIR-t azzal a céllal hozták létre, hogy külön hatóság irányítsa a tervezett sztrádaépítéseket, a közúti infrastruktúrát és sztrádahálózatot kezelő országos társaságnak (CNAIR) pedig a már meglévő hálózat ügykezelői szerepét szánnák a jövőben, ám egyelőre összemosódnak a hatáskörök és teendők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

A különnyugdíjak szabályozása és a közigazgatás reformja is része lesz a második fiskális csomagnak

A második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.

A különnyugdíjak szabályozása és a közigazgatás reformja is része lesz a második fiskális csomagnak
2025. július 11., péntek

Bolojan ismertette a második deficitcsökkentő csomagot

Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.

Bolojan ismertette a második deficitcsökkentő csomagot
2025. július 11., péntek

Lemondott a fizetése 20 százalékáról energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Lemondott a fizetése 20 százalékáról energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak

A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.

A parlament épületén lévő antennák azonnali leszerelését követelik a szenátusi alkalmazottak
2025. július 11., péntek

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag

A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.

Bagossy koncerttel zárul az idei Vásárhelyi Forgatag
2025. július 11., péntek

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot

Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.

Felújítják a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot
2025. július 11., péntek

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat

Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.

Templomok restaurálására különített el pénzt a Hargita megyei önkormányzat
2025. július 11., péntek

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.

Egy hónap alatt több mint száz lejjel csökkent a nettó átlagbér
2025. július 11., péntek

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

A pénteket sem ússzuk meg felhőszakadás nélkül
2025. július 11., péntek

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.

Ezek a termékek és szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest