
Együtt terveznek a gyergyószárhegyi és gyergyóalfalvi polgárőrök
Fotó: Gyergyószárhegy Önkormányzata
Egymás munkáját segítik a közbiztonság fenntartásában, ezért egymás területein is járőrözni fognak – erről szóló megállapodást kötött Gyergyószárhegy és Gyergyóalfalu polgárőrsége. Az együttműködést kiterjesztenék más helységekre is.
2021. április 20., 19:082021. április 20., 19:08
2021. április 20., 20:142021. április 20., 20:14
Hasznos volna, ha a közeli gyergyószéki települések polgárőrei jeleznék egymásnak, ha a földeken vagy az utcákban idegen, gyanús személyeket látnak, hiszen
– ebből a helyzetből indult ki a Gyergyószárhegyi Polgárőrség, és ennek alapján kötöttek együttműködési szerződést gyergyóalfalvi kollégáikkal.
„A falvak közbiztonságát sok esetben nem a helybéliek veszélyeztetik, hanem idegen személyek érkeznek az ország más részeiről és próbálkoznak akár lopásokkal, akár az idősek becsapásával. Ha valahol megjelennek, akkor mindenképpen fontos, hogy a szomszéd faluban is tudjanak erről. Ha pedig egy adott esetben nagyobb létszámú jelenlét szükséges, akkor egymást ebben is tudjuk segíteni” – mutatott rá az együttműködés lényegére Katona Tibor, a szárhegyi polgárőrök vezetője. Hozzátette,
Az együttműködési megállapodás lehetőséget ad arra is, hogy a másik településen is járőrözzenek a polgárőrök, természetesen a helyiek tudtával és beleegyezésével, illetve közösen szervezzenek járőrözéseket.
Fotó: Gyergyószárhegy Önkormányzata
Ambrus Zoltán, a Gyergyóalfalvi Polgárőrség vezetője szerint is
Az idegenek igazoltatására vagy bármilyen fellépésre velük szemben nincs joga a polgárőröknek, még akkor sem, ha gyanúsnak tűnnek. Azonban már az is hatásos, ha azok látják, hogy szemmel vannak tartva, és a polgárőrök megkérdezik tőlük, hogy mi járatban is vannak a faluban, és
Az utóbbi időben mind Szárhegyen, mind Alfaluban az önkéntes tevékenységükhöz megfelelő járművet kaptak a polgárőrök, így könnyebbé vált a járőrözésük. Az autók üzemanyagköltségeibe és hasonló kiadásokhoz az önkormányzatok is hozzájárulnak. A közös munka részleteit a következő időszakban fogják kidolgozni, és rövidesen már ennek megfelelően fogják végezni a tevékenységüket – jelezte Katona Tibor, hozzátéve, hogy Alfalu mellett más települések polgárőreivel is jó kapcsolatban vannak, és tervben van az együttműködés szorosabbra fűzése a gyergyószentmiklósi és tekerőpataki kollégáikkal is.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
szóljon hozzá!