Hirdetés
Hirdetés

Az örökbefogadásról tabuk nélkül – megható történeteket osztottak meg az örökbefogadó szülők

A gyermekjogvédelmi igazgatóság örökbefogadással foglalkozó munkatársai minden évben megszervezik az örökbefogadó családok napját •  Fotó: Bodor Tünde

A gyermekjogvédelmi igazgatóság örökbefogadással foglalkozó munkatársai minden évben megszervezik az örökbefogadó családok napját

Fotó: Bodor Tünde

Évek küzdelmei, szétfoszlott reményei után a teljessé vált család örömével és a jövőbe vetett bizalommal gyűltek össze szombaton az örökbefogadó szülők és az örökbefogadott gyermekek a sepsiszentgyörgyi református vártemplom gyülekezeti termében, ahová a Pro Adopt Egyesület és a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság hívta őket. Az Örökbefogadó Családok Napjának megszervezésével a kezdeményezők célja az ünnepekre közösségben való ráhangolódás valamint az örökbefogadás népszerűsítése volt.

Bodor Tünde

2023. december 10., 14:302023. december 10., 14:30

Sok éve szervezik meg ezt az eseményt – mondta bevezetőjében Szász Katalin Melinda a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője, hozzátéve, hogy mindig igyekeznek kicsit alakítani, újítani rajta, hozzátenni valamit:

volt már kül- és beltéren, azonban először került sor az örökbefogadó családok találkozójára a vártemplom gyülekezeti termében, ami igen illő helyszín.

A megtartó szeretet kötelékében

Valóban családias volt a találkozó, a zsíroskenyérrel, süteményekkel terített asztal mellett pedig oldottabban is szóba állhattak egymással a jelenlevők. „Az igazgatóságnak nemcsak célja, hanem feladata is az örökbefogadás népszerűsítése, a törvény is megszab erre egy külön napot, de

a törvények túl szárazak, amikor az örökbefogadásról van szó”, nem érzik a súlyát annak, hogy „az örökbefogadás által egy új család születik meg”

– mondta az igazgató. Szász Katalin arra biztatta a résztvevőket, hogy e napon fogalmazzák meg maguknak, mit jelent nekik ez a lépés, ez a cselekedet.

Hirdetés

„Minden bizonnyal szeretetből fakadt, mint ahogy Isten is szeretetből küldte fiát e világba, őt várjuk az adventi időszakban, őt ünnepeljük karácsonykor, túl a sütés-főzésen, karácsonyfadíszítésen, családi összejöveteleken” – foglalta össze az ünnep lényegét Dénes Előd, a református vártemplom lelkésze, a szeretet himnuszából idézve. Végül Ferencz Gyöngyössy Gyöngyvér Noémi vezetésével kora délutánig különböző kreatív játékokkal, közös családi foglalkozásokkal segítették a közösségépítést.

Egyedülálló szülők is gyermeket vállalhatnak – procedúrák és ami mögöttük van

Kovászna megyéből idén 12 gyermeket adtak örökbe, többet más megyébe, a fordított irányú folyamat azonban igen ritka

– mondta érdeklődésünkre Benkő Mónika szakfelügyelő. Már nem ritka, hogy egyedülálló nők is ilyenformán vállalnak gyermeket, de volt már példa arra is, hogy egyedülálló férfi fogadott örökbe.

Több családba a saját gyermek mellé is vállalnak újabbat, de arra is van példa, hogy testvéreket fogadnak örökbe, akár egyszerre hármat is.

Bár nyilván sokak vágya, hogy minél kisebb korban adoptáljanak gyermeket, kivételes módon az is megtörtént, hogy egy 14 éves lányt fogadott be egy család. Volt eset, hogy kezelhető betegséggel rendelkező gyermeket is felvállaltak a leendő szülők, a fogyatékkal élőkkel szemben azonban tartózkodóak.

Jelenleg 82 Kovászna megyi gyermek örökbeadható.

Szász Katalin: a törvények túl szárazak, mikor az örökbefogadásról van szó •  Fotó: Bodor Tünde Galéria

Szász Katalin: a törvények túl szárazak, mikor az örökbefogadásról van szó

Fotó: Bodor Tünde

A leendő szülők pszichológiai és szociális felmérés, valamint egy 90 órás képzés elvégzése után szerezhetik meg a tanúsítványt, mely szerint alkalmasak az örökbefogadásra.

Megfogalmazhatják, milyen gyermeket szeretnének, majd adopcióval foglalkozó szakemberek is ajánlásokat tesznek erre vonatkozóan, ezután kerül sor arra, hogy akár több gyermekkel is megismertessék a leendő szülőket.

Az ügyükkel foglalkozó szociális munkás a gyermek családba kerülése után pedig még két évig követi a szülő-gyermek viszony alakulását.

Romániában az örökbefogadás titkos, azaz a biológiai és a befogadó család nem tudhat egymásról személyes adatokat,

legfeljebb az eredeti családban előforduló egészségi problémákról tudhatnak az örökbefogadók, ha vannak ilyen információi a gyermekjogvédelem munkatársainak, a hatóságoknak.

De a gyermekről a nevelőszülők is naplót vezetnek, ha új családba kerül, ez a napló vele megy, így az élettörténetük ismert az örökbefogadók előtt is. Van eset rá, hogy ők is folytatják ezt a naplót, egy kisgyermek pedig maga akarta ezt írni, miután az iskolában megtanulta az írás-olvasást.

Az örökbefogadott csak nagykorúsága elérése után tudhatja meg, kik a szülei, akár találkozhat is velük, ha azt kölcsönösen akarják, de ezt mindenképp egy tanácsadásnak kell megelőznie, hiszen traumaként is érhetik olyan tények, amelyekre nincsenek felkészülve

– tájékoztatott az örökbefogadással kapcsolatos fontos részletekről Szokol Margit szociális munkás.

Egyébként az örökbefogadó családok bármikor, az utánkövetés lejárta után is tanácsért fordulhatnak a gyermekjogvédelmi igazgatóság munkatársaihoz, erre a célra pedig újabban egy külön időpontot is kijelöltek:

a hétfői nap programjának végén két órában állnak az örökbefogadó szülők rendelkezésére.

Különösebb problémák ritkán adódnak, de a gyermek iskolába kerülése, illetve a kamaszkor hozhat ilyen helyzeteket, vagy saját történetükkel kapcsolatban olyan nehézségeket a gyermekeknek, amelyeket a kezelésére a szülők nem érzik elég felkészültnek magukat.

•  Fotó: Pixabay Galéria

Fotó: Pixabay

Kétszer „született” gyermekek

Érdeklődésünkre több szülő is őszintén megosztotta saját történetét, elmondták, milyen utat jártak be az örökbefogadásig. A tömören közölt tények mögött azonban felsejlik sok vágy, sok csalódás, sok küzdelem, míg a jelenben tetten érhető a megkönnyebbülés és a bizalom, nyugalom.

László elmondta, hogy

feleségével tízévi házasság és öt magzat elvesztése után barátkoztak meg az örökbefogadás gondolatával.

Az első gyermek, akit annak idején megmutattak nekik, most ott állt az apa mellett, láthatóan nyugodtan, biztonságban érezve magát. Annak idején még nem volt egészen egy éves. „Ha vér szerinti gyermekünk lenne, akkor sem szerethetnénk jobban” – hangzott el László szájából. Azt is megtudtuk, hogy természetszeretetre, sportolásra, a való életre neveli a most 15 éves kamaszt, sok közös programjuk van.

A családban kétszer ünneplik a gyermek születésnapját, egyszer az anyakönyvben jegyzettet, másodikként pedig azt a napot, amikor a szülők megkapták őt, vagyis számukra is megszületett.

Károly és Ildikó sok évig halogatta az örökbefogadást, több vetélés után is reménykedtek, hogy hátha mégis lehet gyermekük. 1998-ban házasodtak össze, 2016-ban egy ismerős biztatására döntötték el, hogy megkezdik az örökbefogadási procedúrát. Szombaton egy majdnem tízéves lánnyal érkeztek a találkozóra:

három és fél éves volt, amikor megismerték és azonnal igent mondtak rá.

A kislánynak így két születésnapja van.

Andrea története hasonlít is, nem is az előző két megszólalóéhoz. Ő is sokáig próbálkozott mesterséges megtermékenyítéssel, Magyarországra járt kezelésekre, de a sokadik próbálkozás után letették a kérést az örökbefogadásra. 2013-ban még igen szigorúak voltak a törvények, sokat kellett várni a gyermekre: nekik két évet, akkor egy tíz hónapos kislányt vittek haza. Közben pedig a hatodik beültetési kísérlet sikeres volt,

megszületett a vér szerinti gyermek is, így a két kislány között csupán hét hónap korkülönbség van.

Most kezdi a lányokat foglalkoztatni ez a helyzet, hiszen egy osztályba járnak, az osztálytársaknak furcsa, hogy nem ikrek, mégis egykorúak: a szülők igyekeznek felkészíteni őket az esetleges megjegyzésekre és bíznak abban, hogy ők maguk kezelni tudják majd azokat a problémákat, amik felvetődnek majd, és amelyektől egyébként a szokványos családok sem mentesek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 21., csütörtök

A szépvízi tározó megcsappant vízszintje ellenére sincs veszélyben az ivóvízellátás

Bár az elmúlt években látványosan visszahúzódott a víz a szépvízi tározóban, a Csíki-medence ivóvízellátása továbbra sincs veszélyben. Sőt a kapacitása azt is megbírja, hogy a jövőben további alcsíki településeket csatoljanak rá a rendszerre.

A szépvízi tározó megcsappant vízszintje ellenére sincs veszélyben az ivóvízellátás
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Ugyanabban a faluban támadt a medve, ahol két hete megölt egy nőt

Csütörtök délután egy 72 éves férfit megtámadott és megharapott egy medve a Beszterce-Naszód megyei Bükkös (Bichigiu) település külterületén, ahol két héttel ezelőtt egy nőt ölt meg a nagyvad.

Ugyanabban a faluban támadt a medve, ahol két hete megölt egy nőt
2026. május 21., csütörtök

Az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a medvekilövési kvótát megduplázó törvényt

Nicușor Dan államelnök csütörtökön megtámadta az alkotmánybíróságon azt a törvényt, amely szerint idén országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.

Az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a medvekilövési kvótát megduplázó törvényt
2026. május 21., csütörtök

Nicușor Dan szerint korlátozná a civil szervezetek támogatását az adományozók nevének közzététele

Ismertette állaspontját a civil szervezetek finanszírozását szigorító törvénytervezetről Nicușor Dan államfő, csütörtökön.

Nicușor Dan szerint korlátozná a civil szervezetek támogatását az adományozók nevének közzététele
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Elsőfokú árvízriasztás a Feketeügy háromszéki szakaszán

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére, köztük a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára is.

Elsőfokú árvízriasztás a Feketeügy háromszéki szakaszán
2026. május 21., csütörtök

A rendszerváltás elzárt diplomáciai iratai nyílnak meg Románia előtt

Több mint ötezer, az 1989 utáni átmeneti időszakhoz kapcsolódó diplomáciai dosszié titkosításának feloldását hagyta jóvá a román kormány.

A rendszerváltás elzárt diplomáciai iratai nyílnak meg Románia előtt
2026. május 21., csütörtök

Jogerősen nyolc év és nyolc hónap letöltendőre ítélték a labdarúgó liga elnökének fiát

A bukaresti ítélőtábla csütörtökön másodszorra is nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Mario Iorgulescut.

Jogerősen nyolc év és nyolc hónap letöltendőre ítélték a labdarúgó liga elnökének fiát
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Módosít a kórházak finanszírozásának módján az egészségügyi minisztérium

Új reformcsomagot jelentett be Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter csütörtökön, amely megváltoztatja a kórházak finanszírozásának és szervezésének módját.

Módosít a kórházak finanszírozásának módján az egészségügyi minisztérium
2026. május 21., csütörtök

Egy milicista Dacia is helyet kapott a helyi rendőrség napján felvonuló járgányok között

A Helyi Rendőrség Napját ünnepelték csütörtökön Székelyudvarhelyen, ahol járműfelvonulást is tartottak. Mindeközben Civium Protect-díjjal ismerték el Balázsi Hajnalka helyi rendőr munkáját, segítőkészségét.

Egy milicista Dacia is helyet kapott a helyi rendőrség napján felvonuló járgányok között
2026. május 21., csütörtök

Egyáltalán nem optimista az Európai Bizottság Románia gazdasági növekedését illetően

Az Európai Bizottság (EB) az ősszel becsült 1,1 százalékról 0,1 százalékra módosította csütörtökön közzétett tavaszi prognózisában a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Egyáltalán nem optimista az Európai Bizottság Románia gazdasági növekedését illetően
Hirdetés