
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Rendzavarás, agresszív magatartás és hatósággal szembeni engedetlenség miatt vizsgálódik a rendőrség egy 15 éves kiskorúval szemben, aki egy marosvásárhelyi oktatási intézményben megengedhetetlenül viselkedett hétfőn, oktatási időben.
2024. március 11., 15:442024. március 11., 15:44
2024. március 12., 15:322024. március 12., 15:32
A hatóságokat délelőtt tíz óra körül értesítették egy marosvásárhelyi oktatási intézmény képviselői, hogy egy nyolcadik osztályos diák tanóra alatt olyan magatartást tanúsított, ami összeférhetetlen mind az iskola szabályaival, mind az érvényben lévő törvényekkel.
ahová édesanyját is behívták a helyzet tisztázása érdekében.
A fiúra (illetve szüleire) rendzavarás miatt 500 lejes pénzbírságot róttak ki, ezzel azonban nem ért véget a történet: röviddel fél egy után ugyanabból az iskolából jelentették, hogy
és továbbra is engedetlen. A rendőrök ezért őrizetbe vették, és szüleivel együtt a rendőrségre vitték további vizsgálatok céljából, és eljárást indítottak az ügyben.
A Marosvásárhelyi Rádió román szerkesztőségének információi szerint az eset az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban történt, ezt megerősíti a Punctul.ro által közzétett videófelvétel is.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
1 hozzászólás