
Fotó: Tinca Teddy
A sepsiszentgyörgyi kórházban Csíkszeredához, Gyergyószentmiklóshoz és Marosvásárhelyhez hasonlóan kisfiú az új év első újszülöttje.
2019. január 02., 16:002019. január 02., 16:00
A 2420 grammos, 49 centiméteres, természetes úton született Tamás Zsombor az idei első sepsiszentgyörgyi újszülött, január elsején 9 óra 30 perckor jött világra. Szülei – Noémi és Bálint – második gyerekeként érkezett a családba, otthon hatéves nővére várja, akit időben felkészítettek a kisöccse születésére.
A 33 éves édesanya nem számított arra, hogy Zsombor lesz a 2019-es esztendő első sepsiszentgyörgyi kisbabája, hiszen a kisfiú egy hónappal korábban született, mint ahogy a szülést kiírták. A baba és az édesanya is jól vannak.
A közigazgatási reformról szóló sürgősségi rendelet hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben – jelentette be szerdán a Facebook-oldalán Ilie Bolojan miniszterelnök.
Több mint 50 alkalommal riasztották a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat február 20–24. között. A bevetések főként elsősegélynyújtási feladatokat jelentettek.
Egy 800 milliméter átmérőjű fővezeték hibásodott meg Marosvásárhelyen a Szabadi utca térségében, ennek javítása miatt zavaros víz folyhat a csapokon.
Hargita megyében először szerveznek óvóhelyre vonulási gyakorlatot a polgárvédelem hetén. Február 26-án és március 4-én Tusnádfürdőn és Székelyudvarhelyen szimulálják a lakosság kimenekítését. Mindeközben a megye tűzoltóságai nyílt napokra készülnek.
Slatina polgármestere a szerencsejátékok működését betiltó határozattervezetet készül benyújtani a városi tanács elé.
A szerdán elfogadott törvénytervezet szerint a szexuális agresszióért vagy kizsákmányolásért elítélt, és emiatt nyilvántartásba vett személyek nem dolgozhatnak iskolákban, kórházakban, idősotthonokban, szociális, testnevelési és sportközpontokban.
A tanügyi szakszervezetek a Cotroceni-palota előtt tüntetnek szerdán, mert fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy az oktatási rendszerben dolgozók nem értenek egyet a költségvetési hiány csökkentésére hozott politikai intézkedésekkel.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) elindítása óta eltelt több mint két évben több mint 8,9 milliárd italcsomagolást váltott vissza a lakosság, és több mint 647 ezer tonnás mennyiség került az újrahasznosító állomásokra.
Csapadékos időre, az ország jelentős részén havazásra, a hegyekben hófúvásra figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Több mint harminc házkutatási parancsot hajtottak végre szerdán a hatóságok egy sportfogadási bundabotrány kapcsán. Huszonegy embert állítottak elő és hallgattak ki.
szóljon hozzá!