
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Veszélyesen növekszik a medvék száma, a populációt egyre nehezebb kordába tartani – szögezte le Gheorghe Neagu, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője kedden. A prefektúrán tartott sajtótájékoztatón kijelentette, várható volt, hogy súlyosbodni fog a helyzet, hiszen utoljára 2015-ben hagyott jóvá a környezetvédelmi minisztérium megelőzési kvótát, akkor országos szinten mintegy 400 medve kilövését engedélyezték.
2021. május 25., 19:282021. május 25., 19:28
Azóta két alkalommal, 2017-ben és 2019-ben a problémás, településekre bejáró medvék kilövésére hagytak jóvá beavatkozási kvótát, kétszer 140 példányra. Felidézte, a Kovászna megyei vadásztársaságok az elmúlt években több veszélyes medve kilövésére kértek engedélyt, ám ezeknek csak a felét hagyta jóvá a minisztérium.
Nem egyértelmű, miért utasítják el a kéréseket, általában arra hivatkoznak, hogy a medve nem okozott jelentős kárt, nincs elég bizonyító irat – mondta Gheorghe Neagu. Rámutatott, közben évről évre gyarapodnak a vadkárok, miközben 2016-ban Kovászna megyében még 120 medve által okozott kárt jelentettek, egy évvel később megkétszereződött a számuk, elérte a 248-at.
Az igazgató felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi jogszabályok értelmében csak a mezőgazdaságban okozott károkat és az elpusztított háziállatok értékét térítik meg, miközben a medvék más javakban is kárt tesznek.
Felidézte, hogy tavaly Kommandón egy házba tört be a medve, megsebesítette magát egy üveggel, mindent összetört, összevérezett, tönkrement a teljes berendezés, ám a tulajdonosnak nem fizet senki kárpótlást. Idén vendéglőkbe, panziókba törtek be a nagyvadak, felfeszegetve a hűtőszekrényeket, a tulajdonosok pedig maradnak a kárral. Mikóújfalun házakba tört be a medve, Előpatakon az elmúlt napokban 13 riasztás volt a Ro-Alert rendszeren, szarvasmarhákat ölt meg, méhkaptárokat, krumpliültetvényeket tett tönkre a medve.
– mondta Gheorghe Neagu. Rámutatott, nincsenek pontos adatok, az állomány felmérésére elavult, 30-40 éves módszereket használnak, de a becslések szerint a háromszéki erdőkben 2016-ban 1200 medve élt, tavalyra a számuk 1670-re növekedett.
Kérdésünkre az igazgató kifejtette, tavaly azért nem jártak be nagy számban a medvék a településekre, mert megették a sertéspestisben elhullt vaddisznók tetemét, és a makktermés is bőséges volt. Idén azonban megkésett a tavasz, későn nőtt ki a táplálékuk egyik alapját jelentő fű, így egyre nagyobb számban jelennek meg a falvakon eledel után kutatva. Az országutak mentén felelőtlen emberek a gépkocsiból etetik a medvét, holott ezzel a vadnak ártanak, hiszen odaszoktatják, fejtette ki Gheorghe Neagu.
Rámutatott, már évekkel ezelőtt javasolták, hogy a veszélyes medvékre megyei szinten adhassanak kilövési engedélyt, hasonlóképpen a vadkárokat is helyben fizessék, ám javaslatukat nem hallgatták meg. A Kovászna megyei prefektúra összeállított egy vaskos anyagot a károkról, a veszélyekről, megoldást sürgetve, mielőtt bekövetkezik a tragédia, és emberéletet követel az egyre több medvetámadás, mondta Cosmin Boricean alprefektus. Az anyagot elküldték a környezetvédelmi és a belügyminisztériumnak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás