
A lakók szerint csak akkor áll helyre a nyugalom és rend, ha eltűnnek ezek a padok
Fotó: Beliczay László
Hangoskodó, trágárul beszélő és rongáló fiatalokra panaszkodik több székelyudvarhelyi lakos is a Tomcsa Sándor-negyedben. Egyikük a napokban szerkesztőségünket is felkereste panaszával: állítása szerint veszélyben érzi magát, ahogy egyes szomszédjai is, saját ingatlanjukban.
2021. szeptember 25., 22:162021. szeptember 25., 22:16
A szóban forgó, Orbán Balázs utcai híd és a Tamási Áron utcai híd közötti részen korábban rendezetlen körülmények uralkodtak, amelyet a helyi önkormányzat padok, filagória elhelyezésével rendezett, ápolt városrésszé alakított – mondta Zörgő Noémi, a székelyudvarhelyi önkormányzat sajtóreferense. Hozzátette, erre
tavasszal nagyszabású takarítás is volt itt, megmetszették a fűzfákat is, hogy rendezett, szép, kellemes sétáló- és pihenőhely maradhasson.
Úgy tűnik azonban, ennek a kellemes közösségi térrésznek van egy gyenge pontja is, nevezetesen egy padsor, amelyet a tömbház falához illesztettek. „2015-ben telepítettek a lakásunk oldalához ülőkéket, amit nagy szeretettel használnak azok a fiatalok, akik
– panaszolta egy idős hölgy, aki a nevezett ingatlan földszintjén, közvetlenül a pad szomszédságában lakik. „Ezt ki fogja nekünk megtéríteni?” – kérdezte.
Fotó: Beliczay László
Egy másik lakó szerint emberfejnagyságú darabok hiányoznak a szigetelésből. Több alkalommal is jelezték a problémát a helyi rendőrségnek, akik erre reagáltak is párszor, illetve a polgármesteri hivatalnál is adtak le kérést – legutóbb a napokban –, de érdemben nem történt előrelépés a probléma megoldására.
– mondta egy lakó, aki azt is nehezményezi, hogy a térrendezés során őket nem kérdezték meg a pad elhelyezésével kapcsolatban. Szerintük az egyetlen kiút ebből a folyton visszatérő problémából az volna, ha felszámolnák az ülőhelyet, de erre vonatkozó kérésükre azt a választ kapták, hogy nem lehet.
– mondta egy ott lakó, egyedül élő nyugdíjas hölgy, aki állítása szerint a rendszeres csendzavarás miatt, egyes szomszédjaihoz hasonlóan, nem érzi magát biztonságban saját lakásában.
Fotó: Beliczay László
Erről a problémáról tudnak, és tettek, tesznek is ellene – tudtuk meg László Szabolcstól. A Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője elmondta, a filagóriába valóban beszoktak a fiatalok, a lakók észrevételei alapján rendszeresen, napi két alkalommal is fél óráig posztolnak ott járőrök. Csendzavarás valószínűleg ettől függetlenül történik, de korántsem olyan intenzitással, mint korábban.
– tette hozzá László Szabolcs. Lefényképezték a sérült falrészeket, de csak megállapítani tudják a károkozás mértékét, eljárást nem indíthatnak, mivel ő hatáskörüket ez meghaladja. Jelezték a lakóknak, hogy ez ügyben az állami rendőrségnél tegyenek panaszt, hiszen ők jogosultak ilyen esetekben intézkedni.
Úgy tűnik azonban, a cél nem is annyira ez, a lakók mindenképpen azt szeretnék elérni, hogy felszámolják a padot. Hamarosan azonban bővülni fog a város térfigyelőkamera-parkja, oda is kerülnek készülékek, ami valószínűleg végleg megoldja majd ezt a problémát – mondta László Szabolcs.
A játszóterekre figyelnek
A helyi rendőrség munkatársai folyamatosan kapnak jelzéseket a város területén található játszóterekről, ahol fiatalok hangoskodnak, dohányoznak. László Szabolcs elmondta, rendszeresen ellenőrzik ezeket a helyeket, ugyanakkor kérik a lakókat arra, hogy azonnal jelezzék, amennyiben csendzavarást, rongálást vesznek észre itt, csakúgy mint a város bármely más pontján. Az ilyen esetek száma jelentősen visszaszorult, teljesen megszüntetni azonban nem lehet, csak esetről esetre beavatkozni, ezt pedig sokszor a lakosok jelzései alapján teszik.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás