Neves néptáncosoktól és adatközlőktől tanulhatnak Remetén

Idén is gálaműsorral ér véget a tánctábor. Archív •  Fotó: Portik-Bakai Ádám

Idén is gálaműsorral ér véget a tánctábor. Archív

Fotó: Portik-Bakai Ádám

Az eredetileg kiközölthöz képest nem zárták le hétfőn a résztvevők listáját a Gyergyói Tánctábor szervezői, a héten még fogadják a jelentkezéseket. Már közel százan iratkoztak fel.

Pethő Melánia

2018. július 31., 17:042018. július 31., 17:04

Augusztus 6–11. között rendezik immár hetedik alkalommal a Gyergyói Tánctábort, amelynek ezúttal is Gyergyóremete lesz a házigazdája. Évről-évre nagyobb népszerűségnek örvend a rendezvény, távolabbi helyekről is egyre több a résztvevője. Idén például úgy tűnik, hogy Erdély különböző szögleteiből és Magyarországról nagyobb létszámban lesznek jelen, mint a remeteiek. A korosztályt tekintve is bővülni látszik az érdeklődés: felnőttek is szép számmal iratkoztak fel, családok is jelentkeztek – tudtuk meg Portik-Bakai Ádámtól, aki a szervező Balás Gábor Művelődési Ház igazgatójaként nyilatkozott lapunknak.

A minőségre törekedve, a szervezők idén is neves néptáncoktatókat hívtak meg. A csoportokban zajló foglalkozások oktatói: Farkas Tamás és Farkas Ágnes, Ivácson László és Tekeres Gizella, Bara Szabolcs és Laczkó-Benedek Tünde, Rigmányi Lajos és Rigmányi Kinga. A talpalávalót Bartis Zoltán és zenekara, illetve Petres Attila és zenekara fogja biztosítani. Népdalokat Erőssné Sándor Judittól tanulhatnak majd a táborozók. Ha már kifulladtak a tánc- és daltanulásban, levezetésképpen kézműves foglalkozásokat ajánlanak nekik a szervezők. Ezeket a tevékenységeket helyi kézművesek vezetik napi rendszerességgel.

Az esték sem lesznek unalmasak az egy hét alatt, azoknak legalábbis, akik a napot záró táncházat választják időtöltésnek – ígérik a szervezők. A népzenét, néptáncot kedvelő közönségnek pedig az augusztus 11-ei táborzáró gálaelőadást ajánlják megtekintésre.

Szombatig lehet jelentkezni

A tábor iránt érdeklődők augusztus 4-ig jelezhetik részvételi szándékukat a 0752-241.873-as telefonszámon vagy a bakai77@yahoo.com e-mail címen. A szervezők tudatják, hogy a távolabbról érkezők számára a sportcsarnokban biztosítanak szállást, de van mód szobaigénylésre is vendégházban vagy panzióban. Az elszállásolás iránt is a fent jelzett elérhetőségeken lehet érdeklődni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában

Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában
2025. július 07., hétfő

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is

A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is
2025. július 07., hétfő

Bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakciói bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet iktatását követő három napon belül – jelentette be hétfőn Mihai Enache.

Bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen az AUR
2025. július 07., hétfő

Hétfőn és kedden még kánikula, szerdától enyhülés várható

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Hétfőn és kedden még kánikula, szerdától enyhülés várható
2025. július 07., hétfő

Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu

Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu, miután Bukarest első kerületének bírósága helyt adott az intézkedés meghosszabbításáról szóló ügyészségi döntésnek.

Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu
2025. július 07., hétfő

Visszatér az István a király Csíksomlyóra – ezúttal egy látványos koncert formájában

Fiatalos, vagány, menő rockkoncertet tartanak augusztus 30-án a csíksomlyói nyeregben, ugyanis elhozzák az István, a király rockopera koncertváltozatát – neves énekesekkel és lenyűgöző látványvilággal.

Visszatér az István a király Csíksomlyóra – ezúttal egy látványos koncert formájában
2025. július 07., hétfő

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
2025. július 07., hétfő

Szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak szóló terápiás program lesz Szentkatolnán

Szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak szervez 12 napos terápiás programot a Bonus Pastor alapítvány Szentkatolnán augusztus 4-e és 15-e között – adják hírül a szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményükben.

Szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak szóló terápiás program lesz Szentkatolnán
2025. július 07., hétfő

Aki szennyezett, az fizessen – a Kis-Küküllő élővilágának helyreállítása is fontos

Bűnvádi feljelentést nyújtott be a Maros megyei környezetvédelmi ügynökség a Kis-Küküllő Maros megyei szakaszán történt pusztítás miatt. A szakemberek szerint fontos tudni, hogy ki a hibás a sószennyezésért, mert a helyreállítás sok pénzbe kerül.

Aki szennyezett, az fizessen – a Kis-Küküllő élővilágának helyreállítása is fontos
2025. július 07., hétfő

Elkezdődtek a tiltakozások a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen

A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.

Elkezdődtek a tiltakozások a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen