
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
A Figura Stúdió Színház miniévadának második kiadása következik, csütörtöktől vasárnapig a társulat négy különböző előadása lesz látható Gyergyószentmiklóson az Öntödében. Az előadásokat szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók követik.
2024. október 07., 14:492024. október 07., 14:49
Kétévente esedékes Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színháznak Kollokviuma, és ezzel váltakozva szervezik meg a Figurafesztet, vagyis a társulat miniévadát. Míg a kollokvium egy seregszemle, ez csak a Figura Stúdió Színházról szól – mutatott rá Albu István igazgató a miniévadot felvezető sajtótájékoztatón. A lényege az, hogy a helyi közönségük mellett
Ugyanakkor visszajelzéseket kaphatnak arról, hogy miként látják őket az itt résztvevő színházi szakemberek.
Csütörtökön, október 10-én az Eltört korsó lesz látható Botos Bálint rendezésében;
pénteken A mizantróp, amelyet Visky Andrej rendez;
szombaton a Ház a határon című új előadást játsszák Keresztes Attila rendezésében;
és végül vasárnap a Liliom következik, amelynek Albu István a rendezője. Az előadások után közönségtalálkozókra várják az érdeklődőket.
Az igazgató örül, hogy sokan elfogadták a meghívásukat, sok színházi embert tudnak vendégül látni a miniévadra. Van olyan előadás, amelyre már minden belépő elkelt, és másoknál is igyekeznie kell azoknak, akik be szeretnének jutni, mert
„Nagyon jó alkalom ez, hogy megmutathassuk magunkat, és fontos, hogy a vendégeink milyen hírét viszik a színháznak, a városnak. Bízom benne, hogy fel fogják kapni a fejüket” – fogalmazott Albu.
Az első három előadás 19 órakor, a vasárnapi 18 órakor kezdődik.
A Győri Nemzeti Színház vendégjátéka
A miniévadot követően október 18-án a Győri Nemzeti Színház vendégjátékának ad helyet az Öntöde. Két előadást mutatnak itt be: 18 órától Slawomir Mrozek Strip-Tease című darabját játsszák, 20 órától pedig August Strindberg műve, az Erősebb lesz látható. Mindkét előadást Zakariás Zalán rendezte.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!