
A tervezett helyszínen
Fotó: Barabás Ákos
Több mint hatszáz négyzetméter alapterületű, egyszintes napközi felépítésébe fogtak Farkaslakán. A beruházással megkönnyítenék a szülők mindennapjait, hiszen most csak óvoda működik a településen. A farkaslaki önkormányzat 3,62 millió euró összértékben pályázott sikeresen különböző európai uniós pályázatokon. Ebből a pénzből felszerelik a község kultúrotthonait, utcákat aszfaltoznak, valamint a szennyvíztisztító telepet, illetve a hozzá tartozó rendszert is bővítik.
2017. november 08., 20:232017. november 08., 20:23
2017. november 09., 14:432017. november 09., 14:43
Két év alatt építik fel a farkaslaki iskola udvarán azt a napközit, ahová több mint száz gyerek járhat majd. Mint azt Kovács Lehel, a község polgármestere elmondta, egy 610 négyzetméteres alapterületű, egyszintes épületről van szó, amelynek egy 300 négyzetméternél nagyobb alagsora is lesz. Ott raktárhelyiségeket és játszóházat rendeznek be. A földszinti helyiségek közül négyben a gyerekek fognak tanulni, de orvosi szobát, irodát, valamint étkezőt is kialakítanak ezen a szinten. Az áfástól
Az épületben nem lesz konyha, ezért egy hűtőkocsit is vásárolnak, amellyel a készételeket szállítják a kicsiknek.
Kovács Lehel rámutatott, a beruházást több beszélgetés előzte meg, amelyeken a szülők egyértelműen kifejezték a napközi iránti igényüket. A település óvodájának ugyanis egy óráig tart a programja, így nem egyszerű a délutáni gyerekfelügyelet, főleg ha mindkét szülő dolgozik. A polgármester saját példáját hozta fel: felesége azért nem mehetett el dolgozni, mert nem volt ki vigyázzon a kicsire, hiszen a nagyszülők aktívan dolgoznak.
Fotó: Barabás Ákos
„Azt látjuk, hogy minden családban szükség van arra, hogy mindkét szülő dolgozzon, hiszen jól jön a pénz” – magyarázta. Az is a napközi felépítése mellett szól, hogy az említett okok miatt
„Emellett lényeges, hogy már kiskoruktól szülőfalujukban tanuljanak a gyerekek, hiszen akkor érzik magukat igazán a közösség tagjának, ha ott is nevelkednek. Reméljük, hogy a napközi felépülésével a gyerekvállalási kedv is megnő a faluban, és szívesebben maradnak itthon a fiatalok” – fogalmazott Kovács.
Fotó: Barabás Ákos
A polgármester hangsúlyozta, noha két évük van a napközi felépítésére, ők azt szeretnék, ha ez már jövőre megvalósulna. Látnak is erre esélyt, hiszen lejárt a közbeszerzési eljárás és a Viadukt Kft. szerdán már meg is kezdte a területrendezési munkákat.
Nagy értékű pályázatok
Az önkormányzat szintén európai uniós pályázati finanszírozásból – összesen 350 ezer euróból – javít a farkaslaki, székelyszentléleki, bogárfalvi, nyikómalomfalvi, kecseti és a székelypálfalvi kultúrotthonok felszereltségén. Egyebek mellett hang- és fénytechnikai eszközöket, valamint légkondicionáló berendezéseket és bútorzatot vásárolnak, de a kultúrotthonok fűtésrendszerét is modernizálják. Kovács szerint az eszközbeszerzés azért fontos, hogy a későbbiekben ne kelljen mástól bérelni azokat, ugyanis így pénzt lehet spórolni. Az eszközök egy része már megérkezett, remélik, hogy karácsonyig a leglényegesebbeket átadhatják a kultúrotthonok vezetőségének.
Ugyancsak pályázati pénzből Farkaslaka, Szentlélek és Malomfalva főbb utcáit is leaszfaltozzák. A beruházás értéke 1,42 millió euró. Ez több mint hét kilométernyi út építésére elegendő. A munkálatokat legkésőbb jövő nyáron kezdhetnék el. A kivitelezési tervek elkészítésére már kiírták a közbeszerzési eljárást.
Áfástól 1,19 millió eurós finanszírozásra pályáztak sikeresen Farkaslaka, Bogárfalva, Szentlélek és Malomfalva csatornarendszerének és a szennyvíztisztító telepnek a bővítésére. Ott nemcsak egy új részleget építenek, hanem a meglévőt is felújítják. Erre egy hónapon belül meghirdetik a közbeszerzési eljárást. A szakcég hitelben elvégezte a Gordon-tetőn felépített víztisztító állomással kapcsolatos munkákat, ugyanis a hivatal 1,66 millió lej értékben pályázott sikeresen az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL). Az állomás már három hónapja tesztidőszakban működik. A projektnek része a farkaslaki ivóvízhálózat bővítése is.
A hivatal ugyanakkor sikeresen pályázott a 1-4 osztályos iskola és óvoda épületének és az udvarának felújítására is. Erre összesen 850 ezer lejes támogatást kaptak.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!